bezár
 

zene

2014. 12. 01.
Ősszel visszajön a Nickelback
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövőre visszatér Európába és Magyarországra a Nickelback. A jelenlegi legnépszerűbb kanadai rockzenekar 2015. október 16-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

A többszörös platinalemezes kanadai csapat turnéra indul 2015-ben két héttel ezelőtt megjelent nyolcadik stúdióalbuma, a No Fixed Address bemutatására. Az európai koncertsorozat szeptember 30-án indul Helsinkiben és november 25-én zárul az SSE Wembley Arenában Londonban - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.
    

prae.hu

Ez a Nickelback tizedik világkörüli turnéja, amely 31 különböző városban lesz látható jövő ősszel Európában, október 16-án Budapesten.
    

Az 1995-ben a három Kroeger, a testvér Chad (ének, gitár) és Mike (basszusgitár), valamint dobos unokatestvérük, az azóta kilépett Brandon által alapított Nickelback eddig 9 jelölést kapott Grammy-díjra, és háromszor elnyerte az American Music Awardsot. Az áttörést a 2005-ben kiadott All the Right Reasons című lemez jelentette, amely több mint 11 millió példányban kelt el, és az amerikai slágerlistát is vezette.

A csapatban a Kroeger testvérek mellett Ryan Peake gitározik és billentyűs hangszereken játszik, Daniel Adair pedig dobol. A Nickelback albumai több mint 50 millió példányban keltek el világszerte, legnagyobb slágerei közé tartozik a How You Remind Me, a Photograph, a Burn It To The Ground és a Rockstar.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés