bezár
 

zene

2014. 12. 19.
Kis Virtuózok Alapítvány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megalakult pénteken a Kis Virtuózok Alapítvány, amely a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok ifjú tehetségeinek további támogatását, valamint újabb tehetségek felkutatását és felkarolását tűzte ki célul.

"A tehetség nem érdem, hiszen kapjuk; de ahhoz, hogy kibontakoztassuk, már szükség van érdemekre, felelősségre és másoktól kapott segítségre" - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az alapítvány tiszteletbeli elnöke az alapító okirat aláírásakor a közmédia budapesti központjában, ahol belenézett a Virtuózok péntek esti élő fináléjának próbájába is.
    

prae.hu

A miniszter úgy fogalmazott: "ki voltunk már éhezve arra, hogy legyen egy olyan siker, ami nem a gagyiról szól, hanem a komolyról, és miközben komoly, örömet is szerez". Kiemelte azt is, hogy a Virtuózok arról a zenei műveltségről szól, amely Magyarországnak mindig is sajátja volt.
    

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, az alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy a közmédia elkötelezett a kultúra, azon belül a komolyzene mellett, számos hangversenyt és operát közvetít, az MR Zenei Együttesek révén pedig saját zenekart és énekkarokat is fenntart.
    

Mint mondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a műsorban felfedezett tehetségek gondozása folytatódhasson, és újabb tehetségeket is fel lehessen kutatni.
    

A zsűri részéről Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia volt rektora "a reménység alapítványának" nevezte a most megalakult Kis Virtuózok Alapítványt, amelynek segítségével a gyerekeket tovább szeretnék szerepeltetni, itthon és külföldön "koncerteken megmutatni".
    

Úgy vélte, hogy a Virtuózok fantasztikus élménnyel ajándékozta meg a társadalom széles rétegeit, beleértve a muzsikustársadalmat is. "Ennek a műsornak ma este vége lesz, de el is indul valami új az alapítvány révén" - hangsúlyozta.
    

A Virtuózok péntek esti fináléjában a közönség szavazhat arról, hogy a három korcsoport győztese - a kicsiknél Boros Misi zongorista, a tiniknél Lugosi Dániel Ali klarinétos, a nagyoknál Gyöngyösi Ivett zongorista - közül ki nyerje a 12 millió forintos fődíjat.
    

A finálét szombat este nagyszabású gálaest követi a SYMA csarnokban, ahol a Virtuózok zsűritagjai közül Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós és Kesselyák Gergely is színpadra lép, valamint újra láthatóak lesznek a műsor ifjú tehetségei is, hiszen az összes középdöntős versenyző szerepet kap a koncerten.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Bohemian Betyars új albumáról
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés