Kárpáti Zoltán, a kiállítás rendezésében közreműködő szentendrei Ferenczy Múzeum régészeti igazgatóhelyettese a megnyitón elmondta: a Szolnoki Galériában bemutatott válogatás Czóbel Béla életművének keresztmetszetét nyújtja. Az anyag a korai, még a Müncheni Akadémián 1902-ben festett Önarcképétől kezdve vezet végig a művész párizsi, hollandiai, berlini korszakain keresztül egészen a szentendrei periódusig, amelynek egyik reprezentatív darabja a fekvő nőt ábrázoló Szentendrei Vénusz.
    

Kratochwill Mimi művészettörténész elmondása szerint a kiállítás szervezői impozáns anyagot válogattak össze."Czóbel óriási festő volt, munkássága legnagyobb részét a portrét teszik ki, amelyek mindegyike külön világ"- mondta.
    

Czóbel Béla Kossuth-díjas magyar avantgárd festő témaválasztása nagyon gazdag és egyben hagyományos: önarcképeket, portrékat, aktokat, tájképeket, városrészeket, enteriőröket, csendéleteket festett, szemlélete huszadik századi, stílusa modern, amely az euroatlanti kultúra élvonalába emeli. Festményeinek már életében nagy sikere volt Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült államokban, így került számos műve külföldi magángyűjteményekbe.
    

A művész korai alkotói periódusától kezdve foglalkozott nagyméretű akvarellekkel, amelyeknél kihasználta a gyorsan száradó anyag lehetőségeit: szélesen és lendületesen fedve be a felületet születtek meg a karaktert erőteljesen megragadó, expresszív hatású portréi.
    

Grafikai munkásságában az egyik legérdekesebb műtárgycsoportot a húszas évek első felére datálható, a berlini időszakhoz tartozó litográfiák és rézkarcok képviselik, amelyek az akkoriban megjelenő számos grafikai mappa közül az egyik legjelentősebb, a Paul Westheim által szerkesztett Die Schaffenden (A teremtők) című albumban jelentek meg.
    

A litográfiák között található ismert személyekről, mint a példaképnek tartott Rippl-Rónai Józsefről vagy egy jól sikerült festmény modelljének karakteres fejéről készült alkotások (Pipázó vadász).
    

Külön csoportot képeznek azok a nagy, lendületes vonásokkal és szélesen felvitt, fekete árnyalatokkal ábrázolt, mély érzelmeket sugárzó leány- és nőalakok, amelyeket Willi Wolfradt az elmagányosodás "szomorú képeinek" nevezett. Ezek a melankolikus arcképek már nem a modell erőteljes karakterizálását tartják szem előtt, hanem átmenetet képeznek egy líraibb, a belső szépséget feltáró ábrázolás felé.
    

A szolnoki kiállítás kurátorai Bodonyi Emőke, a szentendrei Ferenczy Múzeum és Zsolnay László, a szolnoki Damjanich János Múzeum művészettörténésze.
    

A Szolnoki Galéria tárlata július 5-ig tekinthető meg, az anyag utána más városokban mutatkozik be.