bezár
 

építészet

2009. 01. 24.
Felújíttatja a városképet rontó homlokzatokat Pécs
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A városképet rontó épületek homlokzatainak felújítására kötelezi a tulajdonosokat 2010-re a pécsi önkormányzat, hogy méltó környezetben fogadhassa az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra érkező vendégeket, turistákat - közölte pénteken a város főjegyzője újságírókkal.

prae.hu

Papp Judit, aki közigazgatási hivatali és örökségvédelmi szakemberek társaságában a belvárosban tartott állapotfelmérő hivatali bejárást, hangsúlyozta: elfogyott a türelem az ingatlanaikat hosszú ideje elhanyagolókkal szemben. Először levélben kérik őket a homlokzatok rekonstrukciójára, ha ez nem vezet eredményre, végső esetben hatósági eszközökhöz folyamodnak.
    
A főjegyző hozzátette: a vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. közelmúltban végzett felmérése alapján mintegy százhúsz épület szorul felújításra a baranyai megyeszékhelyen, ebből fekvése, állapota okán harminc-negyvené kifejezetten indokolt és sürgető feladat lenne.
    
Papp Judit megjegyezte, hogy az önkormányzat egy harmincmillió forintos alap létrehozásával szeretné előmozdítani a munkálatokat. A pénzre azok pályázhatnának, akik önerőből nem tudják finanszírozni a kivitelezés költségeit. Ez a pénz azonban nem elég, hiszen csak a belvárosi homlokzatok rendbetételére százmilliós nagyságrendű források szükségesek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját

Más művészeti ágakról

Tobias Kratzer Fidelio-rendezése a Magyar Állami Operaházban
Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
Interjú Kang Dzsijonggal, a Sim asszony, a bérgyilkos szerzőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 16. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés