bezár
 

art&design

2015. 06. 16.
Nemzetközi bélyegkiállítás és Bélyegnap Tatán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tatán rendezik a 88. Bélyegnapot és a HUNFILA 2015 nemzetközi bélyegkiállítást, amely június 26-tól három napig látható az Eötvös József Gimnáziumban - mondta el kedden tatai sajtótájékoztatóján a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnöke.

Tóth Csaba Kornél tájékoztatása szerint a bélyegkiállításon tíz ország vesz részt, és csaknem hatszáz négyzetméternyi felületen mutatnak be a nemzetközi kiállítási szabványoknak megfelelő, tematikus és történeti gyűjteményeket.
    

A 88. Bélyegnap alkalmából a helyszínen alkalmi postahivatal működik, a Magyar Posta az esemény tiszteletére és megörökítésére kétcímletű bélyegsort és blokkot hoz forgalomba.
    

Glatz István, a szervezőbizottság elnöke hozzátette, hogy a bélyegkiállításra emlékívet készítettek, amely Georg Houfnagel a középkori Tatáról készült rézkarcát ábrázolja.
    

A megnyitón adják át 2014 legszebb magyar bélyegének tervezői és kivitelezői díját, a nemzetközi bélyegkiállítás eredményhirdetését az utolsó napon tartják.
    

A magyar bélyeggyűjtő társadalom évente megrendezett seregszemléjét a Víz, Zene, Virág Fesztivállal egy időben rendezik meg, az eseményre százezer látogatót várnak Tatára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés