bezár
 

art&design

2015. 06. 19.
Múzeumba megy a BKF
Stratégiai együttműködés a Szépművészeti Múzeummal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Múzeumba megy a BKF A Szépművészeti Múzeum és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) stratégiai megállapodásának ünnepélyes aláírására került sor 2015. június 18-án a Magyar Nemzeti Galériában. A megállapodást a Múzeum részéről Baán László főigazgató, a BKF részéről pedig Vass László rektor írta alá.

Az együttműködés előzményeként 2008-ban indította a BKF a Szépművészeti Múzeum támogatásával Arts and business szakirányú továbbképzését, amelynek célja, hogy olyan szakemberek hagyják el a főiskola padjait, akik megtalálják a kapcsolatot a forprofit és a nonprofit vállalatok között és támogatni képesek a kultúrát.
„A jelenlegi megállapodás során a korábbi közös munkára építve a cél képzési, innovációs, kutatás-fejlesztési, pályázatszervezési és egyéb szakmai programok megvalósítása.  A Múzeum tervei olyan progresszív szellemiséget jelentenek, mely messze túlmutat a hagyományos múzeumi feladatkörön. Az elkövetkező évek múzeumfejlesztése olyan új, az eddigiektől eltérő múzeumi feladatokat jelent majd, amelyhez szükség van a kulturális terület innovatív partnereire. A Főiskolával létrejött megállapodás elősegíti a megújulás lehetőségét, új prezentációs és kommunikációs elemek tervezésével” – fejtette ki Vass László, a BKF rektora.

Mint ahogy Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója fogalmazott: „A Múzeum nagy múltra visszatekintő kultúramegőrző és -közvetítő tevékenységét ötvözve a Főiskola egyre növekvő – nemzetközi elemekkel is folyamatosan bővülő – gyakorlatorientált képzési palettájával, a nemzeti és egyetemes  kulturális értékek megőrzéséhez kapcsolódó szakmai tevékenység fejlesztése és szakember-utánpótlása is könnyebben megvalósítható.”

A korszerű technológiák művészeti és kulturális célú felhasználására irányuló „Hazavihető múzeum” projekt keretében interaktív, multimédiás eszközök felhasználásával, a technológiai ipar kiemelkedő képviselőinek bevonásával, innovatív virtuális megoldások fejlesztésével – a múzeum modern társadalomban betöltött meghatározó értékőrző szerepének hangsúlyozása mellett – az információáramlás, a technika és a kultúra összekapcsolását tűzik ki célul.

Emellett a tervek között szerepel egy, a hallgatók kreatív energiáinak hasznosításán alapuló ún. Tech LAB létrehozása, amely a média design, a film, az animáció, az építészet, a grafika és a digitális műfajok területén, valamint más kapcsolódó területeken tesz ajánlásokat és old meg feladatokat a Múzeum érdekében. A LAB a tervek szerint workshopok szervezésével, szakmai mentorprogram bevezetésével, belső pályázatok meghirdetésével ad lehetőséget a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotócsoportok kibontakozására.

A két intézmény felelősséget érez a diplomás fiatalok jövőjéért, a magyar kultúra, a művészeti és művészetközvetítő képzés és szakma színvonalának megőrzéséért, ezért ennek érdekében – korábbi sikeres szakmai kapcsolatuk folytatásaként és megerősítéseként – hosszú távon, közös stratégiai elvek mentén kívánnak együttműködni.

 

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskoláról

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Magyarország legnagyobb művészeti képzési portfolióval rendelkező felsőoktatási intézménye. A BKF-en  2 karon, 4 fő képzési területen (kommunikáció, üzlet, turizmus, művészet) folyik képzés. A folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű képzési kínálatban jelenleg 31 alapszak, 15 mesterszak, 27 szakirányú továbbképzés, és 13 felsőoktatási szakképzés közül válogathatnak a főiskola iránt érdeklődők. A BKF-nek jelenleg több mint 7000 hallgatója van, akik 2011-től már nemcsak a fővárosban, hanem Hódmezővásárhelyen, a főiskola Regionális Tudásközpontjában is folytathatják tanulmányaikat. Az intézmény 2001 óta meghatározó és folyamatosan növekvő szereplője a hazai felsőoktatásnak. Képességfejlesztő tréningrendszere egyedülálló itthon. Tevékenysége elismeréseként 2011-ben és 2012-ben is elnyerte a Superbrands védjegyet. A BKF jelenleg 73 külföldi intézménnyel tart fent partneri kapcsolatot 27 országban. A 2009-ben indult művészeti képzéseken jelenleg 12 alap- és 8 mesterszak közül választhatnak a leendő hallgatók. A Művészeti képzések partnere többek között a Walt Disney Company, az Europa Design Hungary Zrt., Nanushka, az Origo Film Studio, a Lengyel Intézet, az Iparművészeti Múzeum, az MTVA.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában

Más művészeti ágakról

Titeket ki akar lóvá tenni?
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés