bezár
 

art&design

2015. 09. 12.
Galériák hétvégéje tárlatvezetésekkel és túrákkal mától a fővárosban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenhat kortárs kereskedelmi galéria és egy központi helyszín várja az érdeklődőket ma és holnap ingyenes programokkal, köztük tárlatvezetésekkel és csoportos túrákkal a Gallery Weekend Budapest (GWB) elnevezésű rendezvényen.

A kiállítóterek mindkét nap 10 és 18 óra között várják a látogatókat összesen 18 kiállítással, a kétórás galériás túrák mindkét nap négy időpontban - 11, 13, 15 és 16 órakor - négy helyszínről, a Várfok Galériából, a Deák Erika Galériából, a Chimera-Projectből és a Weekend House-ból indulnak.

Az egykori Rögtön Jövök projektgalériát, a budapesti Kossuth Lajos utca 14-16. alatti helyszínt erre a hétvégére Weekend House-ra keresztelik, s itt látható a résztvevő galériák művészeinek munkáiból válogatott tárlat Harmadik típusú találkozások címmel.

A Deák Erika Galéria, az Inda Galéria és a Viltin Galéria összefogásával megszületett Beyond the Obvisious című háromtételes tárlat kelet-európai nőművészek új munkáit vonultatja fel. A GWB-hez idén csatlakozó Chimera-Projectben Beke László művészettörténész kínál új olvasatot a kortárs képzőművészetre PostContemporary címmel. A szintén idén csatlakozott Flux Galériában Buenos Aires-i, barcelonai és budapesti fiatal absztrakt festők mutatkoznak be. Az acb Galériában Tarr Hajnalka, az idén alapított Horizont Galériában Kiss Adrian, a Kisteremben Fodor János, a NextArt Galériában Horváth Csaba Árpád, a Trapézban Szörényi Beatrix, a Várfok Galériában Győrffy László művei láthatók.

A Várfok Project Room az ötvenöt éves Rácmolnár Sándort ünnepli, a Molnár Ani Galéria csoportos tárlatnak ad otthont, a Knoll Galéria J. Nagy András alkotásait, a Neon Galéria pedig Losonczy István tájképkutatásának eredményeit mutatja be. A Körmendi Galéria Lossonczy Tamás grafikáit állítja ki, az idén alapított Art+Text Budapest galéria pedig Frey Krisztián emléke előtt tiszteleg.

A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány másodjára rendezi meg a Gallery Weekend Budapestet, a hazai kortárs képzőművészet galériás fesztiválját Budapest Főváros és a BBraun támogatásával.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Titeket ki akar lóvá tenni?
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Reisz Gábor: Földszint


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés