bezár
 

zene

2015. 11. 04.
Fölszállott a páva
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik pénteken a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a Duna Televízióban.

Az ezúttal gyerekek számára meghirdetett tehetségkutató négy - énekes, hangszeres, szóló- és páros tánc, valamint táncegyüttes - kategóriájában összesen 48, adásonként 12-12 produkció mutatkozik be a Duna Televízióban péntek esténként - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.
    

prae.hu

A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc zenész lesz, tagja pedig Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes.    
    

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Tobias Kratzer Fidelio-rendezése a Magyar Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
A Berzsenyi 250 soproni jubileumi hétvégéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés