bezár
 

art&design

2016. 03. 23.
Abstract Nature - Bemutatkoztak a MOME kerámiatervező hallgatói
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vezető magyar séfekkel együttműködve hoztak létre természeti jelenségek által inspirált tálalóeszközöket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kerámiatervező hallgatói, akik szerdán a budapesti Design Terminálban mutatták be munkáikat.

A MOME fine dininghoz kapcsolódó, Abstract Nature elnevezésű projektje a tárgyalkotás, a gasztronómia és a food design határterületein mozog, megmutatva az egyetemnek egy olyan arcát, amely a jövőben egyre fontosabb lesz - mondta el a bemutató előtt a MOME rektorhelyettese.
    

Barcza Dániel emlékeztetett arra, hogy az egyetemen mindig erősen jelen voltak a kézművességhez kötődő - úgynevezett craft - diszciplínák. Ez a jövőben is így lesz: a MOME szeptemberben elindítja a tárgyalkotás alapszakot, ahol az oktatás már nem a felhasznált anyagból, hanem a megválaszolandó kihívásokból indul ki - közölte.
    

A rektorhelyettes elmondása szerint az egyik fontos tematika éppen a gasztronómia és a food design lesz, a MOME ezért műhelyt is létrehoz ennek a területnek a kutatására.
    

Az Abstract Nature projekt keretében Pesti István séffel konzultálva Fű Borbála a föld rétegződéséből, Kovács Máté a futóhomok változó jellegéből, Simon Borbála pedig a borostyánkő keletkezéséből kiindulva alkotott tálalóeszközöket. Sárközi Ákos séf volt a konzultánsa Herter Katalinnak és Mezei Enikőnek, akik a kristályosodás folyamatából, illetve a láva mozgásából merítettek ihletet.
    

Almássy Lili a talaj keverék jellegéből kiindulva, Tengely Nóra az olvadásra reflektálva készített egyedi tálalóeszközöket Várvizi Péter séf segítségével, Huszár Krisztián séf pedig Sáfrán Anett bauxitkőzetek inspirálta táljainak megalkotásában működött közre.
    

Maurer Klimes Ákos programvezető az MTI-nek elmondta, a hallgatók és a séfek fél éven át dolgoztak együtt az eszközök megalkotásán és közülük többen is folytatják majd a közös munkát.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés