bezár
 

art&design

2016. 03. 25.
Megújult a füzéri vár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megújult Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége húsvétkor újra megnyitja kapuit a látogatók előtt - közölte Horváth Jenő (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-vel.

Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be az egykori várbeli élet mindennapjait, a település központjában pedig váruradalmi húsvéti vásárral, interaktív kézműves foglalkozásokkal, tojáskiállítással és élő muzsikával várják a Füzérbe látogatókat - tájékoztatott a község vezetője.
    

A felújításnak köszönhetően felépült az úgynevezett Alsóvár, megújult a Felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsóbástyája. A falu központjában megépült a Váruradalmi Kézművesház és az 1940--es és 1950-es éveket idéző Tájház, ezt követően pedig a Felsővár teljes rekonstrukciójára is sor kerülhet.
    

A füzéri várgondnokság Élő vár Zemplénben című projektjét több mint 1,5 milliárd vissza nem térítendő támogatásban részesítették, a beruházás az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében valósult meg, a fejlesztés célja az volt, hogy a zempléni térség egyik legnagyobb idegenforgalmi látványossága még inkább a turisztika középpontjába kerüljön.
    

A források Füzér várát a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt az erődítmény. A Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után - ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna - Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette. A várat 1676-ban égették fel.
    

A vár feltárását 1977-ben Feld István és Juan Cabello kezdte meg, majd 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata Simon Zoltán vezetésével végzett jelentős feltárási és helyreállítási munkákat a várhegyen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés