bezár
 

zene

2017. 03. 24.
Fiatal alkotók és előadók jelentkezhetnek a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Május 2-ig pályázhatnak 15-35 év közötti művészek hangszeres népzene, népdal, néptánc, népmese, valamint tárgyi alkotóművészeti kategóriában a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra.

Dóra Fruzsina, a Hagyományok Háza néptánc szakelőadója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy a felhívás azoknak a fiataloknak szól, akik valamelyik népművészeti kategóriában elmélyedtek és megfelelő elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek.
    

"Az előadóművészeknek először egy dolgozatot kell benyújtani szabadon választott témában, amelynek tükröznie kell, hogy a pályázó ezzel a néphagyománnyal szoros és személyes kapcsolatban áll" - fejtette ki.
    

Mundrusz Anett, a Hagyományok Háza kézműves szakelőadója hozzátette: az alkotóművészeknek szintén dolgozattal kell pályázni, valamint egy ötdarabos, szintén a népművészeti hagyományokból táplálkozó tárgysorozatot is be kell adniuk. A tárgyakból később kiállítást rendeznek.
    

A pályamunkákat - tárgyalkotóknál a tárgyakat is - május 2-ig kell eljuttatni a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének címére.
    

A Hagyományok Háza az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából, a Népművészet Ifjú Mestere díj odaítélésének előkészítése érdekében hirdeti meg a pályázatot, a díjakat augusztus 20-án adják át.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés