bezár
 

film

2017. 06. 28.
Egymilliárdot ad a kormány a 12 részes Toldi-rajzfilmre
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő 12 részes rajzfilmsorozatra - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

A kormányhatározat szerint a támogatást az Arany János-emlékév keretében adják meg a produkció számára. A forrást az idei központi költségvetésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében az emlékév programjainak támogatására szolgáló soron biztosítják, ennek lebonyolításával a kormány a nemzetgazdasági minisztert bízta meg.
    

Mint a közlönyben szerepel, a kormány egyetért azzal, hogy az Arany János-emlékév keretében kiemelt hangsúlyt szükséges fektetni a költő életművének a fiatalabb generációkkal történő megismertetésére.
    

Az elmúlt években voltak tervek egy játékfilm elkészítésére a Toldiból, de ennek megvalósítását végül nem támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.
    

A forrás biztosítására a kormányhatározatban rögzített határidő 2017. július 15.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luca Guadagnino: Challengers
Dev Patel: A Majomember
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről

Más művészeti ágakról

Könyvbemutató másképp
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés