bezár
 

zene

2017. 07. 03.
Komolyzenei koncertsorozat indul július közepén Balaton és Duna menti településeket érintve
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Komolyzenei koncertsorozat indul útjára július 15-én Balatonalmádiban, igényes, klasszikus zenei programokkal kívánják bővíteni a nyáresti kínálatot a Balaton, illetve a Duna partján a világhírű művészek mellett bemutatkozási lehetőséget biztosítva tehetséges fiatalok számára.

A tíz Balaton, illetve Duna menti települést érintő, harminc programot felvonultató programsorozat augusztus első hétvégéjén zárul - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Klassz a parton elnevezésű rendezvény producere.
    

prae.hu

É. Szabó Márta elmondta, hogy a Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a koncertsorozatot, melynek házigazdája Érdi Tamás zongoraművész. A koncertek Balatonalmádi-Vörösberényben, Balatonfüreden, Csopakon, Gyenesdiáson, Gyulakeszin, Keszthelyen, Paloznakon, Szigligeten, valamint Budapesten és Esztergomban hallhatók majd.
    

Fellép többek között az Óbudai Danubia Zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar, az NFZ Grazioso Kamarazenekara, az Eckhardt és a Keller Kvartett. A szólisták között szerepel mások mellett Balázs János, Kocsis Krisztián, Lajkó Félix, Matuz Gergely. Párizsból érkezik Csordás Klára és Hildegarde Fesneau - mondta el É. Szabó Márta.
    

A koncerteket Medveczky Ádám, Hamar Zsolt, Farkas Róbert és Ajtony Csaba karmesterek vezénylik majd - fűzte hozzá. A programsorozat egyik különlegességének ígérkezik, hogy Kertesi Ingrid és Gulyás Dénes operaénekesek tanítványaikkal a Varázsfuvola áriáit énekelve bukkannak elő a Balaton vizéből a balatonalmádi Wesselényi strandon július 16-án.
    

A fúvósokat az Ewald Rézfúvós Együttes, a Corridor Quartet, a Budapest Saxofon Quartet képviseli, a zárókoncertet Balatonfüreden a Balatonsax mesterkurzus résztvevői adják - közölte a producer.
    

Hozzátette: a MOL Tehetségtámogató Programjának nyertesei a hagyományokhoz híven idén is fellépnek a rendezvényen, a legkisebbek a programsorozatnak helyt adó strandokon találkozhatnak Lukácsházi Győző és a Görög Sisters, a Cimbora Együttes meglepetéseivel, valamint a Cimbora Alapítvány történelmi játszóházával.
    

Minden program ingyenesen látgatható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés