bezár
 

film

2018. 02. 16.
Fergeteges vígjáték jön: Lajkó – cigány az űrben
Megjelent a film trailere
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elkészült Lengyel Balázs első nagyjátékfilmjének, a Lajkó – cigány az űrben című fekete komédiának az előzetese.

A Keresztes Tamás, Gyabronka József, Pálffy Tibor főszereplésével készült vígjáték alternatív történelmet ír, s belőle kiderül, hogy az első élőlény az űrben nem Lajka kutya volt, hanem egy Lajkó nevű magyar permetezőpilóta. Az előzetes a film remek hangulatából és humorából ad ízelítőt, s itt tekinthető meg.

1957 elején a Nagy Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt, hogy kiválassza a földkerekség első kozmonautáját, aki majd az első ember lehet az űrben. Karmazsin Jenő elvtárs, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke tudja is, ki lehetne a legmegfelelőbb jelölt a nagy utazásra: Serbán Lajos, azaz Lajkó, ahogy mindenki hívja, már gyermekkora óta betegesen vonzódik a csillagokhoz. Ezt a vonzalmat nem kis részben anyjának köszönheti, aki beavatta a cigány asztrológia rejtelmeibe, és sajnálatos módon, Lajkó egyik rosszul sikerült rakétakísérletének következtében, már nem lehet velük. Lajkó egész életét egyetlen célnak rendeli alá: eljutni az űrbe, és ott bocsánatot kérni anyjától. Mikor Lajkót kiválasztják az űrutazásra, még nem is sejti, hogy álmai nem véletlenül válnak épp most valóra. Ám előbb Bajkonurban, egy különleges verseny keretében dől el, hogy a magyar Lajkó, a német Helga Mengele, az észt Ilmar, vagy a mongol Timuzsin lesz-e a szerencsés kiválasztott. A versenyt ráadásul maga Leonyid Brezsnyev, szovjet pártfőtitkár elnököli. Közben pedig Lajkó apja is újra és újra feltűnik, tovább bonyolítva Lajkó kalandjait.

Az alkotók szándéka szerint a Lajkó – cigány az űrben olyan humoros közönségfilm, amely korosztálytól függetlenül kínál szórakozást a nézőknek, miközben a történelem konkrét eseményei elé állít görbe tükröt.

A címszerepet Keresztes Tamás alakítja, illetve Gyabronka József és Pálffy Tibor a film főbb szereplői, de mellettük feltűnik mások mellett Papadimitriu Athina, Trokán Anna és Trokán Nóra, Szirtes Ági, Máté Gábor, Rajkai Zoltán, Trill Zsolt, Lukács Andor és magyarok mellett német, ukrán és orosz színészek. A film producere Pusztai Ferenc, operatőre Réder György, látványtervezője Valcz Gábor.

A film március 29-én kerül országszerte a mozikba, forgalmazója a Vertigo Média.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés