bezár
 

zene

2009. 04. 13.
Folynak a Mezzo Operaverseny meghallgatásai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapesten szerdától szombatig tartják a válogatást az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval elnevezésű esemény 2009-es versenyszerepeire - közölték a szervezők. A második alkalommal tartandó versenyre öt operaház öt premierjére hirdették meg a szerepeket, művenként hármat.

prae.hu

New York-ban már lezárult, Gdanskban pedig a múlt héten kezdődött a válogatás. Budapest után az operaénekesek Párizsban, az Opéra Bastille-ban április 20. és 22. között, végül a norvégiai Bergenben, a Den Nye Operában április 26. és 28. között próbálhatnak szerencsét.

New York-ban a nagyrészt az Egyesült Államok területéről érkezett versenyzők meghallgatásaira március végén kevés volt a kijelölt három nap: a hivatalos meghallgatási időszakot két pótnappal kellett megtoldania a Dicapo Operaház szervezőinek. Az amerikai dalszínház Tobias Picker Emmeline című darabját mutatja be Alföldi Róbert rendezésében, a zsűrizésben az opera igazgatója mellett a darab szerzője is részt vett.

Három új operaház csatlakozott idén a versenysorozathoz, a döntőnek azonban változatlanul a Szegedi Nemzeti Színház ad helyet 2009 novemberében, ahol két produkció zenekari kíséretét ismét a Pannon Filharmonikus Zenekar látja majd el.

A debreceni Csokonai Színház, az ostravai Morva-Sziléziai Nemzeti Színház és a svájci Théatre Bienne Soleure "újonc" a bevált partnerek, a gdanski Opera Baltycka és a New Yorki Dicapo Opera mellett.

A debreceni Csokonai Színház David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című darabját mutatja be Nadine Duffaut rendezésében. A zeneszerző jó nevű rendező és híres a tenorista, Roberto Alagna fivére.

A gdanski Opera Baltycka Richard Strauss Ariadné Naxosban című művét tűzi műsorra. A 2008-as versenyben az ő produkciójuk (Britten: Lukrécia meggyalázása) főszereplője, a horvát Janja Vuletic nyerte a legjobb énekesnő díját.

A Théatre Bienne Soleur két egyfelvonásossal debütál a versenyben: Ravel Pásztoróra és Martinu Alexandre bis című darabjával, amelyeket Bagó Bertalan rendez. A színész-rendező az operaműfajban lesz debütáns.

A Morva-Sziléziai Nemzeti Színház Marco Tutino operáját fogja játszani, a Vita című mű a Milánói Scala premierje után először Ostravában hangzik el a zeneigazgató, Oliver von Dohnányi vezényletével. A darabot Telihay Péter rendezi.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
A Bohemian Betyars új albumáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés