bezár
 

színház

2018. 03. 18.
Huszonöt előadás lesz látható a 30. kisvárdai színházi fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Huszonöt előadást - közte tizenöt versenyelőadást - láthat a közönség a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválján június 22. és 30. között a felső-szabolcsi kisvárosban.

Nyakó Béla elmondta, hogy a harmincadik évad díszvendége a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház lesz, élén Bocsárdi László igazgató-főrendezővel, akinek kiállítás is bemutatja majd művészeti pályáját. A jubileumi alkalomhoz kötődően díszelőadást tart a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház és ugyancsak díszelőadás keretében lép fel az idén negyvenéves vajdasági Tanyaszínház is.

Szkéné színház

Közlése szerint idén öt helyszínen tartják majd meg az előadásokat: a már megszokott művészetek háza és a Rákóczi-stúdió mellett a közösségi házzá alakított Bagolyvár oldalában szabadtéri színpadon, illetve a zsinagóga épületében kiépített, stúdiószínházi méretű játéktéren is játszanak majd a meghívott színtársulatok.

Különlegesség, hogy egy versenyelőadást - a Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkcióját, a Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján színpadra állított Alice című darabot - kihelyezett helyszínen, Pécsen tartanak meg.

Az előző két évad kedvező tapasztalatai alapján újra a programba kerül a hallgatói minifesztivál, ezúttal kolozsvári, marosvásárhelyi és újvidéki színészosztályok előadásaival, produkcióikat az öttagú versenyzsűri és három hallgató alkotta diákzsűri fogja értékelni. Folytatódik a workshop-program Sardar Tagirovsky rendező vezetésével, az érdeklődő főiskolás-egyetemista fiatalokat pedig a koprodukciós formákról szóló kerekasztal-beszélgetéssel is várják - mondta Nyakó Béla.

A Balogh Tibor művészeti tanácsadó által összeállított versenyprogramban bemutatják Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című vígjátékát a Tamási Áron Színház, Racine Phaedra című drámáját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, valamint Dosztojevszkij A félkegyelmű című drámáját a Komáromi Jókai Színház tolmácsolásában.

Látható lesz Danilo Kis Borisz Davidovics síremléke című novellájának színpadi adaptációja az Újvidéki Színház társulatának előadásában, Németh Ákos című vígjátéka, az Autótolvajok a Zentai Magyar Kamaraszínház tolmácsolásában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pedig Henrik Ibsen Hedda Gabler című drámaklasszikusát állítja színpadra.

A közönség a versenyprogramban megtekintheti emellett Matei Visniec Migránsoook - avagy túlsúlyban a bárkánk című drámáját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában; a nagyváradi Szigligeti Színház tolmácsolásában Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját; Mika Myllyaho Káosz című tragikomédiáját a Kassai Thália Színház színrevitelében; Elvira Lindo regénye nyomán színpadra adaptált Csak egy szóval mondd című drámáját Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának bemutatójában, illetve látható lesz Wislawa Szymborska Nobel-díjas költő verseiből készült színpadi költemény, a Hajnali 4 című darab a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásában.

A jubileumi színházi seregszemlén Jerome David Salinger Zabhegyezőjét az Újvidéki Művészeti Akadémia társulata révén láthatja a közönség Kisvárdán, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kar végzős színművész osztálya pedig Bruno Schulz Augusztus (Fahajas boltok) című novellafüzéréből készített előadást mutatja be. A versenyprogram utolsó előadásaként a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézetének koprodukciójában Frank Wedekind A tavasz ébredése című regényéből készített darabot tekinthető meg.

A versenyen kívüli előadások sorában a Nemzeti Színház a Körhinta című darabja, a Soproni Petőfi Színház, a Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című drámája, a marosvásárhelyi Spectrum Színház Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi adaptációja, a vajdasági Tanyaszínház Terék Anna Víg könnyek násza című darabja, a Nemzeti Színház és a Híd Média Kft. közös produkciójában Ferenczi György és a Rackjam Betyárjátéka is látható lesz.

Az egri Gárdonyi Géza Színház két darabbal, a Zrínyi 1566-tal és a Csárdáskirálynővel jön Kisvárdára, ExperiDance Produkció az Én, Leonardo című előadást mutatja be, a Turay Ida Színház Donald Churchill Édes bosszú vígjátékát viszi színpadra, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig Peter Quilter Mr. és Mrs. című darabjával szórakoztatja majd a közönséget.

A díjátadó gálaműsoron Tompos Kátya és Hrutka Róbert mellett a Fővárosi Nagycirkusz fiatal artistái lépnek színpadra, a Coffee Tea Area-ban pedig zenés előadóestekre invitálják majd a kisvárdai fesztivál közönségét.

A képek forrása: www.facebook.com/KisvardaiFesztival/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés