bezár
 

zene

2018. 03. 14.
Lemezjátszó programsorozat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lemezjátszó programsorozat Két teltházas esttel kezdődött 2018-ban a Lemezjátszó programsorozat. Januárban Lovasi András a Doors The Doors című lemezéről, míg februárban Kiss Tibi Tom Waits Rain Dogs című albumáról értekezett. A programsorozat folytatódik, március 21-én Felcser Máté beszél Amy Winehouse Back to Black című CD-jéről a B32 Galéria és Kultúrtérben.

A Lemezjátszó programsorozat tavaly tavasszal indult. A rendezvény célja, hogy a könnyűzene meghatározó formátuma, az album méginkább visszanyerje népszerűségét. A szervezők számára az is fontos, hogy a lemezek kulturális értékét szórakoztató formában, egy nyilvános beszélgetés keretében, a szakma elismert képviselőivel mutassák meg. Ezért igyekeztek a rock ’n’ roll történelem legnagyobbjaitól a legfontosabb lemezeket kiválogatni.

A programsorozat nívóját Horváth Gergely, a Petőfi Rádió hajdani vezetője, a Jézus és a rock and roll című könyv szerzője biztosítja, aki a hazai könnyűzenei élet sztárjaival az adott lemez koncepciójáról, háttértörténetéről beszélget. Az első találkozó Prieger Zsolttal indult, de később vendégeskedett Harcsa Veronika, Vitáris Iván, Sena és Likó Marcell is. Március 21-én Felcser Máté, a Punnany Massif frontembere, szövegírója, zenei producere szakérti Amy Winehouse Back to Black című lemezét.

Idén már a harmadik estnek ad otthont a B32. A B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Fülesbagoly blog által szervezett programsorozaton nagy hangsúlyt fektetnek a hangzásra is. A bakeliteket az Audio-Technica LP5 lemezjátszóján pörgetik, és kimondottan ezekre az alkalmakra a hallgatóságot körbeépítik Trevis Audio hangfalakkal, melyek valósághűen adják vissza az eredeti hang minőségét és dinamikáját.

A Lemezjátszó programsorozat estjeire a belépőjegy 800 forint, kapható a b32.jegy.hu oldalon és a helyszínen.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés