bezár
 

zene

2018. 03. 18.
Programok a Városmajori Szabadtéri Színpadon
június elejétől az első szeptemberi hétvégéig kínálnak programokat számos műfajban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Programok a Városmajori Szabadtéri Színpadon Egész nyáron mintegy 60 programmal, köztük koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés és prózai előadásokkal, matinékkal, színházi szemlével várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A Budapesti Nyári Fesztivál hivatalos oldalán már megkezdték a programsorozat eseményeinek feltöltését és a jegyek értékesítést.

Június 10-én délelőtt Vakációváró Fesztivállal, a Vaskakas Bábszínház előadásával, majd egész napos programokkal és Halász Judit koncerttel indítják útjára a programsorozatot, köztük a vasárnap délelőtti matinéelőadások sorát.

Vasárnap esténként komoly- és könnyűzenei, dzsessz-, indie- tradicionális és crossover koncertekkel várják a látogatókat. Az idei nyári műsorban megtalálhatunk olyan visszatérő vendégeket mint Palya Bea, Micheller Myrtill, a Budapest Bár, Rákász Gergely, Vásáry Tamás, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint, Szűcs Gabi, Váczi Eszter, Falusi Mariann vagy Horgas Eszter. Emellett olyan új együttesek, fiatal formációk és estek is bemutatkoznak, mint Petruska, aki a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák zenekarral összefogva lép fel, vagy Tompos Kátya, aki Holdjárat című koncertjén Hrutka Róbert kíséretében lép színpadra. A közönség olyan előadókat is láthat, mint Dés László vagy Kern András, akik saját zenés estjüket mutatják be a városmajori színpadon.

Ezen a nyáron is meghatározó lesz a színházi előadások műfaji sokfélesége. Június 6. és július 7. között rendezik meg a Városmajori Színházi Szemlét, amelynek versenyprogramjába ismét hat vidéki színház hat előadását válogatják be. A versenyprogramot április elején hirdetik ki. A szemlén kívül is számos színpadi előadást láthatnak az érdeklődők. A Group'n'Swing zenekar a tavaly bemutatott Holdfény mulató című koncert musical sikere után az idén az elmúlt száz év szerelmes slágereiből válogat előadásában. Megelevenedik az egyik legnagyobb filmklasszikus, a Casablanca a Miskolci Balett tolmácsolásában. A Szolnoki Szigligeti Színház a Janika című előadásával, a kecskeméti Katona József Színház pedig Michael Faryn Függöny fel! című komédiájával vendégszerepel. Visszatér a városmajori színpadra Budaörsről A két Lotti című ifjúsági előadás, valamint látható lesz a Komámasszony, hol a stukker? című komédia. Az Orlai Produkció három előadása, a Love love love, a Bocs, félrement és a Dühöngő ifjúság is szerepel a programban.

A Budapesti Nyári Fesztivál honlapján már megtalálható a kínálat egy része, amely folyamatosan újabb produkciókkal bővül.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés