bezár
 

film

2018. 04. 10.
Jelentkezz a Filmtett nyári alkotótáborába
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelentkezz a Filmtett nyári alkotótáborába Pályakezdő fiatalok jelentkezését várják az erdélyi Filmtett Egyesület nyári filmes alkotótáborába, amit idén Nyárádszentlászlón tartanak meg.

A Marosvásárhely közelében levő Nyárádszentlászlón július 30. és augusztus 10. között zajló alkotótáborban pályakezdő operatőrök, gyártásvezetők, rendezőasszisztensek, filmszínészek, hangmérnökök és vágók vehetnek részt. Velük kilenc csoportban foglalkoznak majd a szakemberek: lesz forgatókönyvíró-rendező, animációs rendező, animátor, rendezőasszisztens, operatőr- és segédoperatőr, vágó, hangmérnök, gyártásvezető-producer, valamint színész csoport.

A táborba 18-35 éves Kárpát-medencei magyar fiatalokat várnak. A részvétel pályázathoz kötött, a jelentkezési határidő április 22-én jár le.

A rendező csoportot Hajdu Szabolcs, az operatőri csoportot Marosi Gábor irányítja. A vágó csoport vezetője a háromszoros Arany Olló díjas Czakó Judit, a hangmérnökök mentora Várhegyi Rudolf és Székely Tamás lesz. A filmszínészekkel Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs foglalkozik, a rendezőasszisztensek Páll Zsolttól tanulhatnak. A gyártásvezető-producer csoport mentora Nemes Jeles Veronika és Boros Melinda, a Román Országos Filmközpont igazgatótanácsának tagja lesz. Az animációs rendezőket és animátorokat Patrovits Tamás, a budaörsi Illyés Akadémia animációs szakának vezetője és Vácz Péter fogja irányítani.

A teljes pályázati felhívás a honlapon érhető el.

nyomtat

További írások a rovatból

Halász Glória: Három tánc
Abby Kohn – Marc Silverstein: Túl szexi lány
Alex Garland: Annihilation/Expedíció
Interjú Bogdán Árpáddal, a Genezis rendezőjével

Más művészeti ágakról

gyerek

Egy hihetetlenül jó folytatás Egy hihetetlenül jó folytatás
Brad Bird: A hihetetlen család 2
irodalom

Létezik egy közös európai kultúra a helyi variánsok felett Létezik egy közös európai kultúra a helyi variánsok felett
Interjú Norman Jope-pal, a Gólyák és rétesek szerzőjével
Beszélgetés Kárpáti Tiborral - Margittai Zsuzsa interjúsorozata kortárs magyar gyerekkönyv-illusztrátorokkal
Kertész Edina A lány, aki orvos akart lenni című gyerekkönyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés