bezár
 

zene

2018. 05. 15.
Megkezdődött Bukarestben a Magyar Zene Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött Bukarestben a Magyar Zene Fesztivál Megkezdődött Bukarestben a 14. Magyar Zene Fesztivál, amely Kodály Zoltán munkásságának magyar, valamint nemzetközi zene- és kultúrtörténeti jelentőségére fókuszál.

A fiatal előadóművészek részvételével zajló és csütörtökig tartó fesztivál hétfőn este kezdődött, és magyar zeneműveket népszerűsít. A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett seregszemlén a fiatal zenészek zsűri előtt mérik össze tudásukat és kötelező módon magyar zeneműveket is előadnak.

Klasszikus kedvencek 2018.

Az idei fesztivál számos újdonsággal szolgál. Felidézték, hogy tavaly első alkalommal szólalt meg a versenyen marimbán Bartók Béla Román népi táncai, az idén hárfán csendül fel ugyanez a mű Ion-Ivan Roncea hárfaművész átiratában.

Szintén újdonság, hogy kimondottan a fesztiválra írta Zarándy Ákos zeneszerző a Fragmenta csikiensia című darabját. Ebben az évben Rózsa Miklós művei is bekerülnek a romániai muzsikusok repertoárjába. Hollywood egyik legkeresettebb zeneszerzőjének két hegedűre komponált szonátáját hallhatja a közönség a verseny utolsó napján.

Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán művei mellett műsoron szerepel Nógrádi Péter Fuvallat című műve, Doppler Ferenc Magyar fantáziája, valamint Dohnányi Ernő Keringő négykezes zongorára című műve.

A három napos verseny záróünnepségén fellép a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két hallgatója, Kurgyis András és Várallyay Kinga.

A fesztivál győztesei a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően Londonban, Párizsban, a Római Magyar Akadémián, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kapnak majd koncertlehetőséget.

nyomtat

További írások a rovatból

Donizetti: Rita - A hagyományteremtő vacsoraopera
Mózes Tamara szólókoncertjéről
Nagypénteki passió Zombola zenéjével
Lévai Balázs: Beállás. Athenaeum Kiadó 2017.

Más művészeti ágakról

irodalom

Őszinte gyöngyszemekről Őszinte gyöngyszemekről
Bada Dada összes versei 1. (1981–85)
Dániel András: A nyúlformájú kutya. (Tilos az Á Könyvek, 2018)
színház

A munkát nem lehet megspórolni A munkát nem lehet megspórolni
Interjú Harangi Máriával


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés