bezár
 

színház

2018. 07. 09.
Bonnie és Clyde Budapesten
Az örökzöld gengszterlegendából készült népszerű Broadway-musical végre Magyarországon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bonnie és Clyde Budapesten Az előadás magyarországi ősbemutatója idén júliusban valósul meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Szabad Tér Színház produkciójában, a debreceni Csokonai Színház és a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész és film szakos hallgatóinak közreműködésével.

Bonnie és Clyde híres-hírhedt gengszterszereleme körül már akkor hatalmas kultusz keletkezett, amikor az elvadult gyilkos szerelmespár tagjai, Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Chestnut Barrow még aktívak voltak. A sajtót és a közbeszédet élénken foglalkoztatta az őket övező minden kis mozzanat, valósággal ünnepelték őket, haláluk után pedig gyorsan legendává váltak. A Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült, mára kultikussá vált, 9 Oscar-díjra jelölt film, valamint a legendás életepizódok alapján készült el 2011-ben a sikergyanús Broadway-musical, mely az eredeti történethez és annak utóéletéhez hűen keveri a különböző műfajokat: a zene, a mozgás és az érzelmes prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják nemcsak a látványt, hanem a történetet is.

Szkéné színház

A Szabad Tér Színház bemutatója a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a debreceni Csokonai Színház együttműködésével.

A Music Theatre International (Europe): www.mtishows.eu céggel kötött szerződés alapján a Hartai Zenei Ügynökség közreműködésével kerül színpadra a mű

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 14. Frankofón Filmnapokról
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés