bezár
 

irodalom

2018. 10. 18.
Felnőttkorba ért az NKA
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felnőttkorba ért az NKA Véget ért szerdán a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) több mint háromhetes kulturális fesztiválja, amely 21 szakmai kollégium szervezésében, 46 fesztiválhelyszínen, 7 kiállítással, 39 szakmai programmal és több mint 257 fellépő művész részvételével emlékezett meg az intézmény alapításának 25 éves évfordulójáról.

"Felnőttkorba ért az NKA: ez a 25 éves kor olyan, hogy már mindent tud és még mindenre képes" - mondta Fekete György, az NKA alapítója, első és tiszteletbeli elnöke a rendezvénysorozatot záró gálaeseten szerdán, a Várkert Bazárban. 

Az elnök szerint "az NKA-nak azt kell támogatni, ami az ország számra rendkívül fontos, de az NKA nélkül nem jönne létre".
A záróesten külön erre az alkalomra készített produkciókkal léptek színpadra olyan fiatal alkotó- és előadóművészek, akik a 2018/2019-es évadban töltötték be 25. életévüket. Lőrinczy György, az NKA alelnöke úgy fogalmazott: ahogy ezek a fiatalok az évek során művészekké értek, úgy épült be az NKA is az elmúlt negyed évszázad alatt a magyar kulturális és művészeti élet mindennapjaiba.

Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy éppen e beágyazódás miatt, ha a kulturális támogatás átalakítása nem a kellő figyelemmel és a szakma kellő bevonásával, szakmai egyeztetés alapján történik, akkor az óriási veszteségeket is eredményezhet. 

A 25 év, 25 nap, 25 esemény című programsorozat szeptember 23-ától október 17-éig 25 napon keresztül tartott, és több szakmai program mellett a kultúra számos válfaját bemutatva kínált változatos eseményeket a közönség számára.

A leglátogatottabb program címet a #NagykoncertAréna nyerte el, amelyen több mint tízezren ünnepelték a könnyűzenét a Budapest Arénában.

A legkülönlegesebb és a legnagyobb figyelmet keltő programnak a Föld mélyétől a csillagokig című aggteleki túra számított, a Puskin moziban az 5X5 Filmfesztiválon pedig egy nap leforgása alatt mintegy 37 órányi filmet nézhetett meg a közönség.

A Határtalan kultúra - megtartó közösségek sorozat programjai egy időben kilenc településen valósultak meg, amelyekhez három határon túli település is csatlakozott. A sorozat legexkluzívabb helyszíne a Dunán megszervezett Fesztiválhajó volt, ahol egyebek mellett az NKA 25. évfordulója alkalmából megjelentetett ünnepi kötetet is bemutatták.

 A Táncpark rendezvényen, egyszerre négy helyszínen 50 fellépő szórakoztatta az 5000 fős közönséget. Teltházzal zajlott a Múltunk jövője jelen időben - eredmények és lehetőségek örökségvédelmi konferencia is, a magyarországi bábszínházak kecskeméti találkozóján pedig 22 társulat 30 produkcióját nézhette meg a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés