bezár
 

zene

2018. 11. 12.
Tizenötezer néző látta a magyar előadásokat New Yorkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenötezer néző látta a magyar előadásokat New Yorkban Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban. A David H. Koch Színházban a Magyar Állami Operaház produkcióit láthatta a közönség, továbbá koncerteztek a Virtuózok fiatal művészei is.

Több előadás is szerepelt a repertoáron, a Magyar Állami Operaháznak, illetve a Virtuózoknak is volt vendégjátéka Amerikában, de képzőművészeti kiállítással és artista produkciókkal is népszerűsítették a magyar kultúrát – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Kumin Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy óriási vállalkozásról van szó, hiszen New Yorkban, az ottani kulturális élet központjában a Lincoln Centerben, a David H. Koch Színházban két héten keresztül lépett fel a társulat, az első hetet az operajátszásnak, a másodikat pedig a balettnek szentelve. A Magyar Állami Operaház teljes társulata, az előadások díszletei – 367 fős társulat és 21 tonna díszlet – érkezett a turnéra. Elmondása szerint a fellépés olyan fénytörésbe helyezi Magyarországot, amely emlékezete szerint példátlan.

Hangsúlyozta, hogy a magyar zenei örökséget New Yorkban jól ismerik és tisztelik. A nagy magyar zeneszerzők, karmesterek neve ismert, több magyar operaénekes vendégszerepelt már New Yorkban, a teljes társulattal, grandiózus darabokkal megjelenni azonban egészen más – fogalmazott, kiemelve, hogy Erkel Ferenc Bánk bán című operáját először mutatták be az Egyesült Államokban.

Mint mondta, a Bánk bán a programsorozat nyitóelőadása volt, az eseményen jelen volt Áder János államfő is. Az előadásokon az ott élő magyarok mellett az operaszerető nem magyar közönség is megjelent, a darabokat teltházzal játszották. Mint kiemelte, a magyar produkciókat 15 ezren látták. Képzőművészeti kiállítást, dzsesszkoncertet rendeztek és felléptek a Virtuózok fiatal tehetségei is. A fesztivál résztvevői a színházban és az opera előtti téren is bemutattak produkciókat. „Nem lehetett elmenni a magyar kultúra mellett ebben a két hétben, ebben a hatalmas városban, ahol ez óriási nagy szó, mert ott rettenetesen meg kell küzdeni a közönség figyelméért" – mondta.

A sorozat előadásai közül a Bánk bán mellett kiemelte Goldmark Károly Sába királynője című operáját, amelyet a New York-i közönség több mint száz éve láthatott legutóbb.

A magyar kultúrát népszerűsítő kéthetes rendezvénysorozat keretében New Yorkban a Britain's Got Talent című vetélkedő döntőbe került csapata, a Fricska mutatott be néptáncprodukciót. A rendezvénysorozaton a Magyar Állami Operaház négy operát és három balettelőadást mutatott be, két gálakoncertet tartottak. Koncertezett a Virtuózok öt fiatal művésze, valamint a fesztivál teljes ideje alatt a Koch színház előterében fiatal magyar képzőművészek alkotásait bemutató tárlat várta a látogatókat.

New York-i turnén Erkel Bánk bánja és Goldmark Sába királynője című operája mellett Vajda János Mario és a varázsló, valamint Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című műve szerepelt a programban. Erkel és Kodály műveiből, valamint klasszikus és modern balettszámokból adtak gálaestet az Opera együttesei és szólistái. A Magyar Nemzeti Balett A hattyúk tava és a Don Quijote című előadását, valamint a LOL című produkciót mutatta be.

A turné középpontjában az Opera Zenekar Aldo Finzi emlékének szentelt hangversenye állt. A rendezvénysorozatot Kodály Psalmus Hungaricusa zárta.

Kép: Lincoln Center

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés