bezár
 

irodalom

2018. 11. 30.
Online adatbázis készült a kommunista korszak alternatív kultúrájáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Online adatbázis készült a kommunista korszak alternatív kultúrájáról A kommunista korszak ellenkultúrájának magángyűjtőknél és közgyűjteményekben őrzött örökségéről rendeztek nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében, ahol bemutatták többek között az online 15 nyelven elérhetővé tett nemzetközi adatbázist a volt szocialista tömb alternatív kultúrájának mindeddig ismeretlen magán- és közgyűjteményeiről.

A nemzetközi adatbázis (http://cultural-opposition.eu/) mellett a konferencián bemutatták a kutatást összefoglaló, mintegy húsz országból 65 szerző közreműködésével készült felsőoktatási kézikönyvet; illetve a középiskolai és egyetemi oktatókat segítő online tananyagokat.

A COURAGE elnevezésű, kommunista korszak ellenkultúráját vizsgáló kutatóprogramot vezető Bölcsészettudományi Kutatóközpont három éven át tizenöt ország kutatóit koordinálta. A COURAGE nemzetközi adatbázisa csaknem száz kutató hároméves munkája nyomán jött létre, és jelenleg 325 gyűjteményről közöl új adatokat.

Az adatbázis emellett a levéltári kutatásokat is megújíthatja, mivel új, eddig alig, vagy egyáltalán nem használt források kerülnek a kutatók látókörébe. Az eddig elszórtan létező gyűjteményeket összefogó és bemutató portál által ezentúl összehasonlíthatóvá válik a kommunista diktatúrák hatása a kelet-európai régióban.

Az immáron hozzáférhető egyéni életutak és a láthatóvá tett magángyűjtemények megváltoztathatják a korszakról élő, gyakran sematikus képet. A kutatás koordinátora, Horváth Sándor szerint a kutatás eredményei nem csupán a történészeknek, hanem a nagyközönség számára is érthetőbbé teszi, miért áll a mai napig viták kereszttüzében a korszak történelme.

A projektben résztvevő tíz ország előadói többek között arra keresték a választ, hogyan tudtak a kultúra szereplői országhatárokat és a vasfüggönyt is átívelő hálózatokat létrehozni a diktatúra idején. Hogyan sikerült dokumentálni a tiltottnak számító tevékenységeket? Miként volt jelen a titkosszolgálat a kultúra különböző szféráiban? 

A kutatás eredményeit összefoglaló, több mint hatszáz oldalas kézikönyv egyik szerkesztője, Apor Balázs szerint ilyen átfogó kötet a korszak kulturális ellenállásáról még nem született, ezért egyedülálló a maga nemében.
 

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

huszonegyedik #2 huszonegyedik #2
Szétfolyó furcsaságok: a queer elmélet feltűnései a Frankensteinben
irodalom

Helyzetjel: Terepszemle 2. Helyzetjel: Terepszemle 2.
Út Lyukóból
irodalom

Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista? Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista?
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 2. napja
irodalom

huszonegyedik #1 huszonegyedik #1
Mire jó a történetmondás? Katasztrófafilmek, iPhuck és az irodalom


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés