bezár
 

film

2018. 12. 21.
Pitchfórum a 2019-es Friss Hús Rövidfilmfesztiválon
Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2019. március 25–31.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pitchfórum a 2019-es Friss Hús Rövidfilmfesztiválon A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjában jövőre is, immár 5. alkalommal megrendezik a rövidfilmes pitchfórumot. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. 2019. február 5-ig nevezhetnek a rövidfilmes alkotók filmterveikkel – tájékoztatta a Friss Hús a prae.hu művészeti portált.

A 2019-es Friss Hús Rövidfilmfesztivál pitchfórumára rövidfilmes alkotók filmterveit várják. A legjobb filmterv pénzdíjban részesül, illetve a nyertes projektet a Daazo és más szervezetek szakmai tanácsokkal segítik.

Az elmúlt évek nyertes pályázatai közül Nagy V. Gergő Erős áll című filmje elkészült, az Oscar-díjas Deák Kristóf A legjobb játék című filmje 2018-as Friss Hús versenyprogramjában debütált, majd számos rangos nemzetközi fesztiválon is sikerrel szerepelt. Készül a 2017-es nyertes, Hermán Árpád Goodbye Frank című animációja is, K. Kovács Ákos pedig a Média Mecenatúra támogatásával készíti a 2018-as fesztiválon díjazott terv alapján a Branka című filmet.

A pitchfórumon való részvételre a projekt rendezője vagy producere pályázhat. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat. A pályázatra történő nevezés ingyenes. A beérkezett pályázatok közül a szervezők várhatóan 10 filmtervet választanak ki, amelyeket szakmai zsűri előtt mutatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek – stábonként maximum hárman). A prezentáció időpontja: 2019. március 29. (a pontos időpontot később hirdetik meg), helyszín a Toldi Mozi.

A nevezés határideje: 2019. február 5. éjfél.

A nevezés menetéről és feltételeiről minden információ megtalálható a Friss Hús Budapest weboldalán.

Forrás: Friss Hús

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Prikler Mátyás: Hatalom
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés