bezár
 

zene

2009. 05. 06.
Döntőjéhez érkezett a Nemzetközi Kodolányi Jazzverseny
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét Siófokon rendezi meg szerdától vasárnapig a Kodolányi János Főiskola művészeti tanszéke a Nemzetközi Jazzverseny döntőjét, amelybe kilenc külföldi és egy magyar formáció jutott be.

prae.hu

Szabó Dániel, a tanszék művészeti vezetője, dzesszzongorista az elmondta: tavaly hét magyar csapat került a döntőbe. Kitért arra, hogy 2008-ban Fenyvesi Márton a triójával versenyzett, idén Borbély Miklós szaxofonossal kiegészülve, Varga Bendegúz (dob), Fenyvesi Márton (gitár), Gayer Mátyás (zongora) és Farkas Norbert (bőgő) társaságában kvintettben szerepel.

Másodszor versenyez a döntőben a holland Azure együttes, a Joan Benavent Quartet, és a New Quartet is a holland színeket képviseli. A 4sinn Svájcból érkezik, a Maxime Sanchez Trio és a Travelers Franciaországból; a döntő további két résztvevője az osztrák Playgrounds és a német Tristan formáció.
    
A művészeti vezető kiemelte: a verseny híre gyorsan szétfutott a nagyvilágban, ennek köszönhető, hogy a Saxolin Quintet nevű japán csapat is bejuthatott a döntőbe; a japán együttes tagjai egyébként még a híres bostoni egyetem, a Berklee hallgatói.

A május 10-én díjátadó gálával záruló versenyre aktívan működő zenekarok, 3-7 tagú combo formációk jelentkezhettek.

    
A zsűri elnöke Ed Neumeister, a New York-i és a San Francisco-öböl környéki klasszikus és dzsesszzenei élet ismert alakja, zeneszerző, karmester és harsonás. Tagja a zsűrinek a szintén amerikai Hans Glawischnig, az elmúlt évtized egyik legsikeresebb nagybőgőse, továbbá Szabó Dániel, Gonda János zongoraművész-zeneszerző, valamint Antonio Sanchez dobos. John Hollenbeck, aki tavaly a zsűrielnöki tisztet töltötte be, idén egy családi tragédia miatt nem jöhet a dzsesszversenyre, helyette érkezik a szakma másik nagysága, a háromszoros Grammy-díjas New York-i Antonio Sanchez, aki a döntő napján kurzust tart és a gálán neves művésztársakkal játszik együtt.
    
Az első helyezett formáció idén is ötezer eurót (csaknem 1,5 millió forintot), a második háromezer eurót, a harmadik pedig ezer eurót kap. A győztes együttes a pénzdíj mellett lehetőséget kap arra, hogy professzionális körülmények között rögzítse albumát a Kodolányi János Főiskola stúdiójában.

A Nemzetközi Kodolányi Jazzversenyt tavaly rendezték meg először, a győzelmet a lengyel Switch On Quintet szerezte meg.
    
A székesfehérvári főiskolán a 2007-2008-as tanévben indult a művészeti tanszék, és kezdődött meg a dzsesszképzés. A tanszék által meghirdetett nemzetközi verseny különlegesnek számít, mert rendszerint szólisták, nem pedig fiatalokból álló együttesek számára írnak ki versenyeket. A megmérettetésre az 1979 júliusa után született muzsikusok nevezhettek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Bohemian Betyars új albumáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés