bezár
 

film

2019. 02. 22.
Apró mesék, nem kicsiknek
Szász Attila új filmje március 14-től látható a mozikban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Apró mesék, nem kicsiknek Március 14-től látható a mozikban Szász Attila Apró mesék című új, romantikus történelmi thrillere, amelynek alapötletét korabeli apróhirdetések adták.

A film a második világháború utáni zűrzavaros Magyarországon játszódik. Egy olyan történelmi korszakban, amelynek sajátos viszonyai lehetővé tették, hogy olyan műfaji filmes stílusjegyekkel kísérletezzenek, mint a western vagy a film noir - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Szász Attila rendező elmondta: a valós történelmi tényeken alapuló filmben egyaránt van románc és feszültség. A történet egy menekülő szélhámosról szól, aki egy Budapesthez közeli erdőben keres menedéket, ahol találkozik egy nővel, aki férjét várja haza a frontról. A két ember között románc szövődik, de egy szép napon betoppan a férj, innen indul a thriller része a filmnek - mondta a rendező, hozzátéve, hogy a történelmi korszakot háttérként kezelték a történethez. Mint fogalmazott, ez a korszak egy nagyon izgalmas, de szomorú időszak volt, káosz uralkodott az országban, még nem állt fel a közigazgatás és az emberek fegyverrel jártak, gyakori volt az önbíráskodás, hatványozottan veszélyes volt a civilek és katonák számára egyaránt. "Ez a veszélyes, feszült háttér teszi lehetővé ezt a történetet, ez mozgatja" - hangsúlyozta a rendező.

Az Apró mesék, amely címével ellentétben egy összefüggő történet, azért ezt a címet kapta, mert egyik főszereplője, a szélhámos, apróhirdetésekre válaszolva csapja be az embereket. Ezeket a hirdetéseket azok adták fel, akik nem hallottak már évek óta hozzátartozóikról, mert eltűntek a háborúban. A forgatókönyvíró, Köbli Norbert valós történelmi tényekre alapozta a forgatókönyvet, korabeli újságokat böngészve talált rá ezekre az apróhirdetésekre. A rendező szerint új filmje alapvetően szórakoztató, de nem könnyed szórakozást nyújt, mivel az utolsó órája egy feszült thriller.

A film főszerepeiben Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente látható. A további szerepeket Gyabronka József, Tóth Bercel, Egyed Attila, Tamási Zoltán, Dékány Barnabás, Kiss Diána Magdolna és  Bakos Éva alakítják.

A filmet már szombaton is láthatja a közönség egy elővetítésen a Toldi moziban, premier előtt pedig országszerte tartanak közönségtalálkozókat.

Kép: www.port.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés