bezár
 

színház

2019. 03. 03.
Interaktív színház elváltaknak a Katonában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Interaktív színház elváltaknak a Katonában A Katona József Színház Fövényi Évi rendezvényszervező ötlete alapján interaktív színházi előadásokkal, beszélgetésekkel várja azokat a váláson átesett férfiakat és nőket, akik úgy érzik, nincs megfelelő platform a trauma feldolgozására.

A színház előcsarnokában zajló programsorozat célja, hogy eloszlassa a váláshoz társított tabujelleget és őszinte kommunikációra biztassa a résztvevőket.

A Második Felvonás egy sokak által ismerős élethelyzetet, a válást és annak több, az élet szinte minden területére begyűrűző aspektusát járja körül. A rendhagyó színházi előadás közösségi esemény jelleggel ezt a tabut szeretné ledönteni amellett, hogy pozitív életszemléletre biztat. A Második Felvonás olyan alkalmak láncolata, ahol interaktív, oldott hangulatú előadások, találkozások, könnyed, beszélgetős estek keretében kérdéseket tehetnek fel a nézők és szakértői válaszokat is kaphatnak problémáikra.

Az első, március 5-i alkalom központi témája a "se veled, se nélküled" kapcsolatok, a békés válás versus elhúzódó szakítás.

Gönczi Dorka válási és Varga Zsolt párkapcsolati mediátor interaktív előadásában közreműködik Vajdai Vilmos, a Katona József Színház színésze, rendezője és zenei dramaturgja is. A témát Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója világítja meg a gyermekek szempontjából.

Az interaktív rendezvény után kötetlen beszélgetés várja az érdeklődőket.

Kép forrása: jegy.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban
Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában

Más művészeti ágakról

Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
A Bohemian Betyars új albumáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés