bezár
 

irodalom

2019. 03. 13.
A költészet napja - Versmaraton kortárs költőkkel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kortárs költők szavalják verseiket tizenkét órán át a kilencedik alkalommal meghirdetett Versmaratonon a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) és a közmédia csatornáin a költészet napján, április 11-én. A Versmaraton célja a kezdetektől az, hogy közelebb vigye az olvasókhoz a kortárs költészetet. Ennek érdekében Az év versei 2019 antológia mintegy száz szerzője adja elő költeményeit a PIM épületében, de a kezdeményezéshez számos kísérőrendezvény és pályázat is kapcsolódik - mondta el a Versmaraton keddi budapesti sajtótájékoztatóján Zsiga Kristóf, a szervező Magyar Napló Kiadó vezetője.

Zsiga Kristóf hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a költészet napján ne csak a klasszikusok, hanem a ma élő költők is reflektorfénybe kerüljenek. Ennek érdekében több új elemmel is bővül a program: az Egyetem téren például nagyméretű LED-falon, a PIM udvarán pedig kivetítőn lehet követni a felolvasásokat. A HangHordozók pályázat résztvevői Az év versei 2018 antológiából választhatnak költeményeket megzenésítésre, a döntőt közönség előtt tartják az A38 hajón május 4-én.

Zsille Gábor költő, Az év versei 2019 antológia szerkesztője felidézte, hogy a válogatás 2002 óta jelenik meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában a kortárs magyar költészet legátfogóbb munkájaként. Az idei kötetben 101 költő munkái kaptak helyet. Zsille Gábor egy kísérőprogramról is szót ejtett: a Költők futásán április 6-án bárki csatlakozhat az antológia szerzőihez, akik 42 kört futnak majd a Ferenc téren.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a költészet napján több időpontban is ingyenes tárlatvezetésekre várják a látogatókat a PIM Ady-, Arany- és Petőfi-kiállításaira.

Mucsányi Marianna, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója közölte: a rádió április 11-én egész nap stúdióbeszélgetésekkel és a PIM-ből élő bejelentkezésekkel is csatlakozik a Versmaratonhoz. A Kossuth Rádió ezen felül Az év versei antológia szerzőivel stúdióban is rögzíti verseiket.

Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója is többszöri élő bejelentkezést ígért és elmondta, hogy az M5 a Versmaratonhoz kapcsolódó HangHordozók pályázat döntőjét is sugározza majd. A kulturális csatorna az idei Ady-emlékév kapcsán is pályázatot hirdetett Ady és én címmel.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is több új kezdeményezést jelentett be: a Debüt-díjjal 30 év alatti, elsőkötetes prózaírókat és költőket jutalmaznak majd, míg a Szaval a Suli pályázatra gimnáziumi osztályok küldhetnek videókat arról, ahogyan kedvenc versüket szavalják közösen. A Vers-Kép pályázat a képzőművészeknek szól: Az év versei antológia versei által ihletett munkáikból az írószövetség székházában rendeznek kiállítást.

Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője a LírAdy pályázatról beszélt. Elmondása szerint az antológiában szereplő költők közül tízet felkértek egy-egy Ady-emlékvers megírására, az elkészült műveket a Kossuth Rádió és az M5 kulturális csatorna is bemutatja majd.

A Versmaraton eseményei a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség, valamint a közmédia szervezésében valósulnak meg.

Fotó: https://www.facebook.com/PIM.Irodalmi.Muzeum

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

irodalom

Seholtól a semmibe, Heinekennel és podlenkával Seholtól a semmibe, Heinekennel és podlenkával
Sehol. Bodor Ádám új könyvének bemutatója
irodalom

Hiteles fikció a gyerekirodalomtól a drámáig Hiteles fikció a gyerekirodalomtól a drámáig
Beszámoló a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 4. napjáról
irodalom

Se férfi, se nő, se kutya, se macska Se férfi, se nő, se kutya, se macska
Női szerzők, női témák a kortárs európai irodalomban - 2019. április 27.

Más művészeti ágakról

Interjú Marék Veronikával a meseírás művészetéről, a példaképekről, a gyerekirodalom helyzetéről és a siker titkáról
Justin Baldoni: Két lépés távolság
gyerek

Jó lenne érteni egymást Jó lenne érteni egymást
Interjú Nényei Pállal Az irodalom visszavág 3. – A hit fényétől az ész világosságáig megjelenésének apropóján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés