bezár
 

színház

2019. 03. 24.
Embernagyságú macskák lepték el az Andrássy utat
A Vörösmarty Színház látványos performansszal hirdette áprilisi vendégjátékát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két héttel a Kafka a tengerparton budapesti bemutatója előtt szürreális meglepetés érte az Andrássy úton a járókelőket.

A Vörösmarty Színház egy világszerte ismert, bestsellerlistákat vezető szerző, Murakami Haruki mágikus történetét, a Kafka a tengerparton című regény színpadi adaptációját mutatja be a Nemzeti Színházban 2019. április 5-én.

A vendégjáték apropóján egy látványos performansz keretében március 22-én az Andrássy úti Művész Kávéház teraszán Gáspár Sándor, a darab egyik főszereplője együtt kávézgatott az előadásban is szereplő két embernagyságú macskával, majd együtt átsétáltak a Nemzeti Színház szomszédos jegyirodájába, ahol a művész jegyet is értékesített az előadásra. A séta az Írók Boltjában ért véget, ahol a macskák kezükbe vették Murakami kötetét.

A világhírű japán író, Murakami Haruki World Fantasy-díjas regényéből Frank Galati készített csodálatos színpadi adaptációt. A történet szerint a tizenöt éves Kafka Tamura elszökik tokiói otthonukból, hogy elmeneküljön apja szörnyű oidipuszi átka elől. A gyengeelméjű Nakata úr nem tud írni-olvasni, de beszél a macskák nyelvén és képes fordítani az emberi sorson.  Kafka és Nakata története összefonódik. Álom és valóság, végzet és mítosz. Semmi sem az, aminek látszik.  Ki vagyok én? Elmenekülhetek-e a sorsom elől, vagy a génjeimben ketyeg, mint egy időzített bomba?

Murakami Haruki / Frank Galati: Kafka a tengerparton 
2019 április 5. 
Rendező: Szikora János
Dramaturg: Perczel Enikő
Játsszák: Nagy Péter, Gáspár Sándor, Andrássy Máté, Tóth Ildikó, Varga Gabriella, Kiss Diána Magdolna, Lábodi Ádám, Tűzkő Sándor, Derzsi János, Pálya Pompónia, Váradi Eszter Sára, Varga Lili, Kelem István, Juhász Illés, Keller János, Závodszky Noémi, Ádám Nikoletta, Czombál András, Fekete Alex Richárd, Köbl-Morh Leticia, Kovács Zoltán Rómeó, Mátai Korina, Mihály Csongor, Száraz Orsolya Dóra, Vadócz Máté
Fotók: Kiss László
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről
színház

A Punchdrunk Viola's room előadása Londonban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
építészet

Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés