bezár
 

irodalom

2019. 04. 10.
A költészet napja - Színházi előadásokkal és irodalmi estekkel ünnepelnek Romániában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Romániában főleg színházi előadásokkal és irodalmi estekkel ünneplik a magyar költészet napját, a legtöbb esemény Erdélyben lesz, a román fővárosban a Balassi Intézet a Bukaresti Egyetemmel együtt szervez a magyar költészetet népszerűsítő akciót.

A Balassi Intézet bukaresti központjának közlése szerint a román fővárosban az intézet székhelyén, illetve a Bukaresti Egyetem Bölcsészkarán és az Európai Tanulmányok karán ragasztósávos jegyzettömbíveket helyeznek el, amelyek magyar költők verseit tartalmazzák román, angol és magyar nyelven. Ezeket az íveket magukkal vihetik az érdeklődők.

Erdélyben több színház is előadással készül a költészet napjára. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egy különleges felolvasószínházi kísérletre hívja a verskedvelőket. A Márai Sándor műveit feldolgozó előadást három különböző város három különböző színháza és három különböző társulat közreműködésében láthatja a közönség, hiszen a Szugyiczky István koncepciója alapján születő produkciót Szatmárnémetiben, Csíkszeredában és Temesváron is egyszerre adják elő.

A Csíki Játékszín közlése szerint a Márai oratórium címet viselő előadást azért állították össze erre az alkalomra, mert április 11-e nemcsak József Attila, hanem Márai Sándor születésnapja is. Az ünnepi előadás az író életútját mutatja be írásain, naplóbejegyzésein és versein keresztül.

A csíkszeredai társulat egyébként egész napos rendezvénnyel készül a költészet napjára, hiszen csütörtökön délelőtt 11-kor a színház lépcsőjéről fog elhangzani a már hagyományossá vált városköszöntő versműsor, amely az idén 90 éve született Kányádi Sándor verseiből készült, délután pedig slam-poetry vetélkedőt tartanak.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színészei a De szeretnék gazdag lenni! című versösszeállítás-sorozat következő darabját mutatják be. Díszmeghívott Markó Béla József Attila-díjas költő, a verseket Gáspárik Attila válogatta.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház rendhagyó találkozásra várja a versek kedvelőit, amelynek címe A három Király(ok). Az eseményre Király László, Király Farkas és Király Zoltán költőt hívták meg, akik egyéni hangon szólalnak meg, de mindhármukra jellemző a markáns, szókimondó és magától értetődően korszerű költői nyelv.

Az ürügyet a hetvenötödik életévét nemrég betöltő Király László köszöntése szolgáltatja, akit korábban egyebek mellett József Attila-díjjal, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjével és a Magyarország Babérkoszorúja díjjal is kitüntettek. Az ő nyomdokaiba léphetnek fiai, Király Farkas és a nemrég József Attila-díjjal elismert Király Zoltán. A beszélgetésen elsősorban Kolozsvárról, apa-fiú viszonyról, szókimondásról, politikai korrektségről és képmutatásról, párhuzamos életutakról és nem utolsósorban költészetről faggatja a költőket az est házigazdája, Tompa Gábor - közölte a színház.

A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői, Demény Péter, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba, Varga László Edgár és Vida Gábor verseket olvasnak fel szerdán a helyi G. Caféban. A rendezvényt az idén 90 éve született Székely János erdélyi költő és drámaíró leveleiből álló kiállítás kíséri.

Képek: https://pixabay.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés