bezár
 

zene

2019. 05. 22.
Glaser Péter dupla lemezen állított emléket két dzsesszzenésznek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Glaser Péter dupla lemezen állított emléket két dzsesszzenésznek A közelmúltban elhunyt két kiváló dzsesszzenész, Farkas Mihály és Mohai Győző emlékére dupla lemezt készített Glaser Péter. A basszusgitáros és hangmérnök mások mellett Tátrai Tibort, Mohai Tamást és Szűcs Gabit hívta el játszani a Bring Down the Angels című anyagra.

"A zongorista Farkas Misivel és a dobos Mohai Győzővel is nagyon szoros kapcsolatban voltam. Mindkettővel játszottam közös zenekarban, előbbivel a Silent Wayben, utóbbival a Handmade nevű trióban. Mi, zenészek nem sejtettük Misiről, hogy homályos ügyekbe keveredett" - mondta Glaser Péter.

A hazai dzsessz-színtér egyik legjobb zongoristájaként számon tartott, többek között a Brass Age nevű formációban játszó Farkas Mihály 2015 végén, 54 évesen tűnt el rejtélyes körülmények között, holttestét egy évvel később a Duna ráckevei szakaszán találták meg, közben kiderült, hogy papíron milliárdos fantomcég-birodalom volt a nevén. A leginkább a Faxni dobosaként ismert Mohai Győző 49 évesen, 2016 júliusában szívinfarktusban hunyt el.  A dupla CD-n összesen huszonkét zenész működik közre. Az első korong alapvetően egy dzsessz-rock fúziós, vokális számokat is tartalmazó anyag. Glaser Péter, Farkas Mihály és Szakos Krisztián kompozíciói mellett dzsessz-sztenderdek (Besame Mucho, Christmas Song), külföldi szerzők művei is szerepelnek rajta.

"Kicsit eklektikus lett az anyag, van korábban otthon félbehagyott szerzemény, meg egykori világsláger is. A nyitódal, a Hol jársz? intróját Farkas Misi kompozíciójából, a húsz éve megjelent Silent Way-lemezről emeltem át, a dal téma részéhez Hárs Viktortól kértem szöveget, amely már Misi és Győző emlékére íródott" - mesélte Glaser Péter. Hozzátette, hogy egy-egy számhoz énekhangot is képzelt, így került képbe Czerovszky Henrietta, aki a Hol jársz?-t énekli, valamint Kozma Orsi, Harcsa Veronika és Szűcs Gabi. Utóbbi a Besame Muchót adja elő az eredeti spanyol szöveggel, a Bujtor Balázs által vezetett RTQ vonósnégyessel.

"Misivel nem volt közös fellépésem, de jól ismertük egymást és egyszer írt nekem egy dalt, amelyet kazettán adott oda. Azóta is őrzöm és tervezem, hogy szövege is lesz, és egyszer eléneklem" - jegyezte meg Szűcs Gabi.

Két kiváló gitáros is közreműködik az anyagon: Tátrai Tibor és Mohai Tamás, Győző testvére, akinek számára különösen fájdalmas a múltidézés. "Együtt indultunk a Faxniban még a nyolcvanas évek elején, és sokáig természetes volt, hogy közösen zenélünk. Aztán különváltak útjaink, de jó testvérek maradtunk. A Faxni miatt később megint összeálltunk és együtt zenéltünk a Berki Tamás Bandben is. Győző mozgalmas dobolásnak nevezte saját stílusát. Farkas Misit még a dzsessztanszakról ismertem, fölöttem járt, New York-i dzsesszes stílusban tudott zongorázni. A kilencvenes évek elején Misi is bekerült a Faxniba, szintetizátoron játszott" - idézte fel Mohai Tamás.

Tátrai Tibor a Waltz for TT-ben hallható, és szájgitárt is használ. "Rendszeresen használom ezt az effektet, elsősorban a Tátrai Trendben, amely ezt a dalt is feljátszotta. Tiszta hangszínt használunk Pintér Tibivel, az effekt az emberi hang felé viszi el a gitár hangzását. Általában artikulálok valamit, ami éppen eszembe jut, és az kúszik át a gitáron keresztül" - tette hozzá Tátrai Tibor, aki a Trend mellett a Tátrai Bandben is együtt zenél Glaser Péterrel. A tavaly készült felvételek között kakukktojás a Cold Nights, amelyet Mohai Győző 1997-ben analóg felszereléssel rögzített saját székesfehérvári stúdiójában György Mihály gitárossal és Glaser Péterrel, vagyis a Handmade-del.

A Fonó gondozásában megjelent kiadvány második korongjának alapját egy 2014-es instrumentális felvétel jelentette, amelyre Farkas Mihály és Glaser Péter játszotta fel a zongorista hat, alapvetően smooth jazz szerzeményét. Glaser Péter az anyagot Farkas Mihály akkori elgondolásai alapján fejezte be 2018-ban, Czibere József ütőhangszeres közreműködésével. A dupla lemez anyagát a közreműködő zenészek egyetlen alkalommal, idén februárban a Budapest Jazz Clubban adták elő. "Szinte lehetetlen lenne megszervezni, ezért nem gondolom, hogy mi még egyszer így egy színpadra állunk majd. Pedig jó lenne" - mondta Mohai Tamás.

Fotó: www.jazzma.hu, készítette Somogyvári Péter.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Isabelle Duthoit improvizációs workshopja a Jazzaj szervezésében
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére

Más művészeti ágakról

Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés