bezár
 

art&design

2019. 05. 24.
Renoir aktja péntektől a Szépművészetiben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Renoir aktja péntektől a Szépművészetiben Kamarakiállításon mutatja be péntektől Pierre-Auguste Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című festményét a Szépművészeti Múzeum; a magyar kormány támogatásával megvásárolt remekmű a gyűjtemény elmúlt 100 évének legértékesebb szerzeményezése.

Az 1903-ban festett akt 12,3 millió dollárért (3,5 milliárd forint) került magyar tulajdonba, és a Szépművészeti Múzeum más korabeli impresszionista festményekkel, többek között Cézanne, Gauguin és Pissarro munkáival együtt mutatja be a közönségnek augusztus 20-ig - közölte a tárlat csütörtöki sajtótájékoztatóján az intézmény főigazgatója.

Baán László felidézte, hogy 2019 elején az elmúlt száz év legmagasabb árú vásárlásaként tudták megszerezni a magyar állam támogatásával Anthonis Van Dyck egy mesterművét. Ez a rekord azonban hamar megdőlt, hiszen a kormányzat segítségével most a Szépművészeti impresszionista gyűjteménye is igazi remekművel gyarapodhatott - tette hozzá.

Kovács Zsófia kurátor hangsúlyozta: a most megvásárolt festmény Renoir késői korszakának kiemelkedő darabja, amelyet 1907-ben már kiállítottak Budapesten, akkor azonban a Szépművészeti Múzeum még nem tudta megszerezni.

Renoir 1903-ban készítette a festményt felesége unokatestvéréről, a több száz képéhez modellt álló Gabrielle Renard-ról. Az idős mester olyan elégedett volt az akttal, hogy négy évig magánál tartotta, és két újabb verzióban is megfestette. Az első változat került most a Szépművészetibe, míg a későbbi verziókat olyan világhírű gyűjtemények őrzik, mint a párizsi Musée d'Orsay és Musée de l'Orangerie - emelte ki a tárlat kurátora.

Kovács Zsófia elmondása szerint a péntektől látható kamarakiállítás olyan korabeli francia munkákkal helyezi kontextusba Renoir remekművét, amelyeket szintén 1907-ben állítottak ki Budapesten. Ezek közül többet - Paul Gauguin, Camille Pissarro, Eugene Boudin és Charles-Francois Daubigny képeit - a Szépművészeti Múzeum akkor meg is vásárolt, más festményeket - Paul Cézanne, Maurice Denis és Pierre Puvis de Chavannes vásznait - pedig magyar magángyűjtők vettek meg, és később kerültek a múzeum gyűjteményébe - mondta el Kovács Zsófia.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés