bezár
 

film

2019. 06. 25.
OkosMozi: híd a fiatalok, a művészet és az oktatás között
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Közel 2700 középiskolás látta eddig díjmentesen a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahová szeptembertől újra várják a diákokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, „Enjoy Art!” mottóval fémjelzett program másik pilléreként májusban elindult az OkosMozi online tudástár, mely a filmben Milorad Krstić rendező által újraértelmezett 300 művészeti alkotásról és annak eredetijéről mesél, segítve, hogy az élményből tanulás legyen, a tanulásból pedig élmény.

Június 13-án átadták az OkosMozi oldalhoz kapcsolódó nyereményjáték díjait is: 10 diák nyert éves ingyenes múzeumi belépőt a budapesti Ludwig Múzeumba, 10 diák ingyenes páros belépőt a Szépművészeti Múzeumba, valamint számos nyertes jutott a Ruben Brandt, a gyűjtő filmhez kapcsolódó díjakhoz. Az OkosMozi.hu csapata 3 db „interaktív különdíjat” is kiosztott, amelynek nyertesei a budapesti Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium, a Vörösmarty Gimnázium, és az Újbudai József Attila Gimnázium tanulói. Az OkosMozi interaktív díj lényege, hogy a Ruben Brandt alkotói egy-egy iskolai workshopot tartanak az animációs képalkotás, a művészettanulás, a közösségi média és az oktatás témakörében.

Miként segítheti a kortárs film és a közösségi média a művészetoktatást? Ezt értékelték a tanárok, diákok, alkotók és újságírók részvételével az OkosMozi ankéton az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Nagy érdeklődés övezte „Enjoy Art!” mottóval fémjelzett programot. Ennek keretében 23 budapesti középiskola 137 tanára és több mint 2500 diákja látta eddig díjmentesen a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára elmondta: „A film izgalmas története, lendületes képsorai játékosan vezetik be a nézőt a képzőművészet, a színházművészet, a film- és a cirkuszművészet, a zene, az építészet és a dizájn világába. A filmvetítések így az ismeretbővítésre, az élmény alapú tanulásra, valamint a mozilátogatás kultúrájával való ismerkedésre is lehetőséget adnak.”

Az OkosMozi 2019. április közepétől tartó folyamatát és eseményeit értékelve több tanulságot is kiemeltek a résztvevők.  A Ruben Brandt rendezője, Milorad Krstić szerint „a film valójában a mozizás végén kezdődik, amikor újból és újból átgondoljuk, hogy mi is történt a mozivásznon”. Ezt az átgondolást turbózza fel az OkosMozi egymásra épülő „élmény-információ-interaktivitás tudáscsomagja”, amely a művészet iránti elköteleződés irányába mutat. „A lényeg, hogy a lexikai tudást élménybe ágyazva adjuk át” – jelentette ki László Marcell animációs rendező, az OkosMozi alkotója. „Az OkosMozi nem csak webhely, hanem virtuális és valós találkozásokra és tudásszerzésre épülő közösségi folyamat” – fejtette ki Kurdy-Fehér János, a Ruben Brandt film producere, az OkosMozi projekt vezetője. Az OkosMozi a mozivászontól vezeti több lépcsős interaktív folyamaton keresztül a diákokat a művészet mélyebb ismeretei felé. Virtuálisan, Kamarás Ivánnal indul a folyamat, aki a filmelőzetesben egy vlogger stílusában mondja el, hogy miként, és mire való az OkosMozi. Ezt követi a Ruben Brandt, a gyűjtő vetítése, majd a közönségtalálkozó az alkotókkal, filmes és művészeti szakértőkkel, amelyet szabadon követhet a diákok és a tanárok megbeszélése a látottakról, bevonva www.okosmozi.hu tudástár képi, filmes és szöveges információit. Az interaktivitást az OkosMozi Facebook-platform teljesíti ki, ahol az OkosMozi aktuális eseményei és témái futnak, képekkel, videóinterjúkkal. „Az egész olyan, mintha egy művészet központú, virtuális diákklubban szörfölnél” – érvel Cziglényi Boglárka, az FB-oldal szerkesztője. Az OkosMozi rendezvények kiegészültek stúdiólátogatással, ahol a diákok megtekinthették, hogy miként készül az animációs film.

Az OkosMozival kapcsolatban az egyik diák elmondta: „Szerintem attól volt gyönyörű a Ruben Brandt, a gyűjtő, hogy ennyi kulturális utalás volt benne. Ha nem lett volna, akkor csak egy tini-thriller lett volna. De így már az elején a kisfilm kíváncsivá tett, hogy mi minden van elrejtve. Nem csak ültem és néztem a filmet, hanem kerestem a „titkokat”, tudat alatt folyamatosan ez foglalkoztatott.” Egy tanár pedig hozzátette: „Ez egy összművészeti alkotás. Akár egy féléves projekt is lehetne a film megnézése után, hogy feldolgozzuk a mögöttes dolgokat is. Mert nemcsak művészetről szólt, hanem komolyan kapcsolódik az élethez is, ami a diákokat is érintheti. Kapcsolódhat ahhoz, amit hoznak magukkal, az élettörténetükhöz, vagy ahogyan a művészetet használják, hogy kifejezzék magukat”.

Az OkosMozi támogatója az EMMI Kulturális Államtitkársága. Szakmai támogatói a Szépművészeti Múzeum és a Budapesti Ludwig Múzeum. Az OkosMozi eseménysorozat partnerei az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Mozinet. Az OkosMozi csapata reméli, hogy szeptembertől országossá válhat az ingyenes Ruben Brandt, a gyűjtő vetítés sorozat, és tovább bővül a www.okosmozi.hu tudástár és Facebook-oldal. Az OkosMozi csapata kész arra, hogy más filmeket, vagy más művészeti alkotásokat is feldolgozzon, és a kialakított valós és virtuális interaktív eseménysorozaton keresztül tegye vonzóvá és szerethetővé a magas művészeteket az érdeklődők körében.

Forrás: OkosMozi

Képek: Ruben Brandt, a gyűjtő

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 14. Frankofón Filmnapokról
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés