bezár
 

film

2019. 07. 29.
Ami kimaradt: Sátántangó a Cirkóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
25 éve nyílt meg a Cirko-Gejzír mozi. A szeptemberi Cirko 25 – Ami kimaradt fesztiválra olyan fontos filmeket válogat össze a budapesti art mozi csapata, amelyeket Magyarországon moziban még nem láthattak a nézők. Addig pedig minden hónapban meglepetéssel várják a mozirajongókat. Augusztus 25-én a Cirko-Gejzír történetének egyik legfontosabb filmjét, Tarr Béla Sátántangóját vetítik újra.

A Krasznahorkai László könyve alapján készült film főhősei egy mindenfajta hasznos termelésből kikapcsolt mezőgazdasági géptelepen élnek. Számukra már megszűnt minden érték, amihez képest életük értelmét meghatározhatnák; minden feloldódott az időben, az évszakok periodikus változásában lassan már ők maguk is az enyészet részeivé válnak.

prae.hu

Fotó: Sátántangó

A mindent megsemmisítő elhagyatottság érzését csak egyetlenegy vágy töri meg, az egyre erősebben jelentkező menekülés vágya. Mindannyian kicsinyes terveket szőnek, természetesen egymás kárára, abba az illúzióba ringatják magukat, hogy egymás kirablásával, becsapásával megoldódik saját jövőjük. Végzetes önbizalomhiányuk jele az, hogy még ezekben az aljas tervekben is meginognak, igazából képtelenek végrehajtani azokat.

Forrás: Cirko Film

A Sátántangó digitálisan felújított változatával várja a mozirajongókat a Cirko-Gejzír mozi augusztus 15-én 13:30-tól. A hétórás, monumentális remekmű felújított változatának a premierje az idei Berlinalén volt, a magyar közönség elsőként a Cirko-Gejzírben láthatja. A hagyományoknak megfelelően két szünettel vetítik a filmet, és zsíros vagy vajas kenyérrel várják a nézőket. 

Szeptember 20. és 29. között a Cirko 25 – Ami kimaradt fesztiválon olyan fontos filmeket láthat majd a közönség, amelyeket Magyarországon moziban még nem mutattak be. A részletes műsort hamarosan bejelentik, a www.cirkogejzir.hu oldalon lesz elérhető.

Forrás: Cirko Film

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A konyha és A brutalista című filmekről
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei
James Mangold: Sehol se otthon

Más művészeti ágakról

irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés