bezár
 

art&design

2019. 08. 21.
A Debreceni Virágkarnevál képekben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus 20-án rendezték meg az 50. Debreceni Virágkarnevált: a menetben 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport mutatkozik be, ahogyan arról képgalériánk is beszámol.

A reggel 7 órakor induló idei karneváli menetben látható kompozíciók tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, valamint felidézik a régi karneválok hangulatát.

prae.hu

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az évforduló jegyében 50 belvárosi üzlet, vendéglátóhely kapcsolódott be az 50 év 50 kirakat akcióba, amelynek keretében a tulajdonosok kiválaszthattak egy-egy esztendőt, amelyet korabeli virágkarneválok dokumentumaival, fotóival, az adott évre jellemző öltözékekkel és kiegészítőkkel jelenítettek meg sok-sok virág felhasználásával a kirakatokban.

Fotó: Czeglédi Zsolt

A karneválra több mint 100 éves kovászból elkészült Debrecen kenyere, amelyből ötvenet osztanak szét a város különböző intézményeiben. A Nagytemplom előtti térre 50-es feliratú virágkapun léphetnek be a látogatók és kivilágítható virágdíszeket kaptak a főtér szökőkútjai is.

Fotó: Czeglédi Zsolt

A Karneváléj elnevezésű arénashow este 7 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, a látványos műsorban mintegy kétezer fellépőt láthat a közönség.

Fotó: Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A magyar művészet külföldi népszerűsítéséről Bukta Imre és Samu Géza példáján keresztül
art&design

A „Jövő a Jelenben” MOME Photography MA diplomakiállításáról
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról

Más művészeti ágakról

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés