bezár
 

film

2019. 09. 16.
M. Tóth Géza nyerte a Hét Domb Filmfesztivál fődíját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
M. Tóth Géza nyerte a Hét Domb Filmfesztivál fődíját Az M. Tóth Géza rendezte Matches című animáció nyerte el a fődíjat és az azzal járó egymillió forintot a III. Hét Domb Filmfesztiválon

A felnőtt kategória filmjeit a Reviczky Gábor, Thuróczy Szabolcs színészek és Ternovszky Béla rendező alkotta zsűri bírálta el, a testület elnöke Ternovszki Béla volt. A diák kategória filmjeit Gyenes Zsolt médiaművész vezetésével Kis-Marics Tamás médiapedagógus és Odrobina Tamás pedagógus, zenész, fotóművész pontozta. Hat felnőtt és egy diák kategóriában osztották ki a díjakat a vasárnap záruló fesztiválon. A diák kategória győztese a Bartúcz Anna rendezte Székely Éva megmenekülése című film lett. Az ítészek nagyjátékfilm kategóriában a Topolánszky Tamás által rendezett a CURTIZ - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című alkotást, a dokumentumfilmek közül Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmjét, az ismeretterjesztő és természetfilmek közül Mosonyi Szabolcs Vad Balaton című alkotását találták a legjobbnak. A kisjátékfilmek közül a Susotázs, az egyéb filmek közül pedig a 2018 BRB Nature and Hunting Films promóciós videó lett a legjobb.

Az Ismeretterjesztő és természetfilm, az animáció, a dokumentumfilm, a kisjátékfilm, a nagyjátékfilm és az egyéb felnőtt kategóriákban az első helyezett 300 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 100 ezer forint nyeremény mellett oklevelet és a fesztivál szobrocskáját kapta meg. A diák kategória nyertesei tárgynyereményben részesültek a szobor és az oklevél mellett. A szeptember 9. és 15. között zajló seregszemlére csaknem 200 művet neveztek, hét napja alatt mintegy száz filmet vetítettek a baranyai városban. A fesztivál versenyprogramjába 58 alkotást válogattak be. Az ingyenes vetítések mellett több kísérőprogram is várta az érdeklődőket: koncertek, kiállítások színesítették a programot, de a rajzfilmkészítés alapfogásaival is megismerkedhettek a gyerekek.

A fesztivál részletes eredményei megtalálhatók a fesztivál honlapján.

Kép forrása: kaff.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés