bezár
 

film

2019. 10. 22.
Megvannak az Inkubátor Program idei döntősei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megvannak az Inkubátor Program idei döntősei Az ötödik alkalommal meghirdetett Inkubátor Programra 60 pályakezdő rendező jelentkezett, a beérkezett pályázatok közül szakmai előzsűri választotta ki a döntőbe jutó 10 filmtervet - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel hétfőn.

Az Inkubátor Programra diplomás, de első egészestés filmet moziban még be nem mutatott rendezők, valamint azok az alkotók jelentkezhettek, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon. Idén először olyan alkotók is pályázhattak, akik országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek - írja a közlemény.

A legtöbb pályázat a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) diplomásaitól érkezett. Emellett Edinburgh-ban, Kolozsváron, Londonban, New Yorkban és Újvidéken végzett fiatal magyar filmesek is voltak a jelentkezők között.

Összesen 60 pályázat érkezett be a Filmalaphoz, amelyek közül a szakmai előzsűri - Kovács István, Bergendy Péter, Csuja László filmrendezők, Ugrin Julianna producer és Zabezsinszkij Éva forgatókönyvíró - 10 filmtervet választott ki. A kiválasztott projektek két millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.

HIRDETÉS

banner

Az idei döntős pályázatok között van Baranyi Benő Zanox, Brauner Máté A Fehér Sas Páholya, Csicskár Dávid Vélemény, Csoma Sándor Magasságok és mélységek, Kapronczai Erika AfterEgo, Miklós Ádám Mélypont érzés, Moldovai Katalin Total Eclipse, Szabó Mátyás Kukkoló, Szeleczki Rozália Hothouse és Szentpéteri Áron A királyfi című filmterve.

A forgatókönyvek elkészítésére novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére. A filmterveket a tavaszi prezentációs "pitch fórumon" mutatják be, ahol a 10 pályázat közül szakmai zsűri és a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választja ki az öt nyertest. A felkészülést a Filmalap Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok segítik.

A nyertes filmek gyártására a játékfilmeknél 67 millió, a dokumentumfilmeknél 24 millió, az animációs filmeknél pedig 87 millió forintig nyújt támogatást a 2015-ben indult Inkubátor Program.

A pályázat keretében a Filmalap már 19 elsőfilmet támogatott, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt - olvasható a közleményben.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter – Máté Bori: A horror filozófiája
70. Berlinale, február 20–március 1.
Great Gerwig: Kisasszonyok
Gyöngyössy Bence: A feltaláló

Más művészeti ágakról

irodalom

(K) mint Kukorelly (K) mint Kukorelly
Cé cé cé pé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé, Budapest, Kalligram, 2019
gyerek

Mesél az erdő Mesél az erdő
Gyereknapra, szeretettel
Interjú Virágh András Gáborral díjakról, pályája alakulásáról, az aktív zenélés szerepéről a komponálásban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés