bezár
 

zene

2019. 10. 26.
A muzsika valódi hangja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A muzsika valódi hangja A jövőre 100 éves Salzburgi Ünnepi Játékok történetéről jelent meg Székely György gasztroenterológus, muzsikus, zenei újságíró A muzsika valódi hangja című kötete, amelyet pénteken mutattak be a budapesti Zeneakadémián.

A kötet megjelenését Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere levélben köszöntötte, amelyet Asbóth Richárd főorvos, a Semmelweis vonósnégyes csellistája olvasott fel a könyvbemutatón.

prae.hu

Jövőre lesz a 100. évfordulója annak, hogy először rendezték meg a Salzburgi Ünnepi Játékokat Mozart szülővárosában - emlékeztetett levelében a miniszter.

Hozzátette, hogy részben ennek köszönhetően mutatják be a kötetet, amelyben Székely György 1993 óta gyűjtötte össze emlékeit a zenei fesztiválról, s erre az alkalomra esik Ausztria nemzeti ünnepe is. Kásler Miklós kiemelte, hogy Székely könyvén keresztül bepillantást nyerhetünk abba, kik azok a magyar zenészek, akik szinte a kezdetektől napjainkig szerepet játszottak a fesztivál életében, és megérthetjük azt is, miért olyan fontos helyszín Salzburg a világ zenei életében.

Batta András zenetörténész elmondta, hogy az olvasók a kötetből megismerhetik a fesztivál koncepcióit, a különböző korszakokat, a jelen problémáit, valamint azokat az innovatív gondolatokat, amelyek állandóan izgalmassá és élővé teszik a Salzburgi Ünnepi Játékokat.

Székely György hangsúlyozta, hogy a könyv megszületését elsősorban a zene szeretete inspirálta, s nagy csapatmunka eredménye.

A könyvbemutatón részt vett a Salzburgi Ünnepi Játékok elnöke, Helga Rabl-Stadler is, aki arról szólt, hogy a Salzburgi Ünnepi Játékok az érzelmek kavalkádját jelentik, lélegzetelállító előadásokat, magával ragadó zenés és prózai színházi esteket, néha nagy vitákat és botrányokat. A 2020-as jubileumi évben az érdeklődők 16 helyszínen 200 előadást tekinthetnek majd meg 44 napon át.

Elisabeth Ellison-Kramer, Ausztria magyarországi nagykövete kiemelte, hogy Salzburg az osztrákoknak egy darabot jelent önmagukból, az identitásuk része. A kötetről szólva elmondta, hogy olyan átfogó mű, amely bemutatja a magyar művészek szerepét, jelenlétét a fesztiválon, valamint azt a csodát, amellyel Salzburg a világnak szolgál.

 Az exkluzív kötet árából befolyó teljes összeg a budapesti Szent János kórház gasztroenterológiai ellátásának javításához járul hozzá.

 

Kép forrása: Libri 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés