bezár
 

irodalom

2019. 11. 27.
Decemberi krimiturnéra indul a Sellő
Cserháti Éva Szegeden, Budapesten és Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén könyvhétre jelentette meg Krimi ma című sorozatában Cserháti Éva A Sellő titka című regényét a Prae Kiadó. A jelenkori Budapesten játszódó, de a késő negyvenes éveket is megidéző történet egy széria első darabja, és máris nagy siker. Ennek köszönhetően az olvasók számos program keretében találkozhatnak a szerzővel.

November 28-án, csütörtökön a Szegedi Egyetem kreatívírás-óráján Cserháti Éva a vendég, aki krimiíró-műhelyt tart a hallgatóknak. Ugyanezen a napon este 7-kor a budapesti Közkincs Könyvtárban (Rákóczi út 11.) Krimiírás és nők elleni erőszak címmel alternatív könyvbemutatón lehet megismerkedni a Sellő nyomozóbrigádjával. Wirth Judit jogász, a nők elleni erőszak szakértője és a szerző annak erednek nyomába, milyen formákban jelenik meg a nők elleni erőszak a krimiirodalomban.

December 5-én, csütörtök délután 16 órai kezdettel Krimi és történelem címmel Vincze Xénia, A Sellő titka szakmai lektora és a szerző beszélgetnek a regény történelmi vonatkozásairól, a negyvenes évek második fele magyarországi görög menekültjeinek kérdéséről az ELTE Bölcsészkarának Központi Olvasótermében (Múzeum körút 6-8.). A beszélgetést Patkó Ágnes vezeti.

December 6-án, pénteken délután a magyarországi görög faluba, Beloianniszba látogat a Sellő, megidézve a krimiben megjelenő görög-szálat. Vincze Xéniával közösen ezúttal is történelem és krimi viszonya kerül terítékre, ugyanakkor a Sellő mellett Vincze munkája, a Kőbányai görögök is bemutatkozik az eseményen.

December 12-én, csütörtök délután 14 és 18 óra között Cserháti Éva krimiműhelyén vehetnek részt a Debreceni Egyetem Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiumának és a Hatvani István Szakkollégiumnak a hallgatói. Másnap, december 13-án a Debreceni Városi Könyvtárban ismerkedhetnek meg az olvasó A Sellő titkával 17 órai kezdettel. A szerzővel Kálai Sándor, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és médiatudományi Tanszékének oktatója beszélget.

A könyvbemutatókon és beszélgetéseken a regény kedvezményes áron megvásárolható.

A Sellő titka

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés