bezár
 

irodalom

2019. 12. 18.
Gál Hunor költő kapja a Petri György-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gál Hunor költő kapja a Petri György-díjat December 22-én adják át a Petri György-díjat, az idei elismerést Gál Hunor költő veheti át - közölték a Petri György-díj kuratóriumának tagjai az MTI-vel kedden.

A Petri-díj kitüntetettje kettős jutalomban részesül: megkapja Jovánovics György szobrászművész Petri-bagatell című munkáját, a Magvető Kiadó pedig megjelenteti a szerző első kötetét. Az idei díjátadó ünnepség keretében a nyertest Áfra János költő laudálja, majd a nyertes és a fináléba jutott jelöltek felolvasása mellett a tavalyi díjazott, Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb című kötetének bemutatójára is sor kerül.

Petri György halálának 10. évfordulóján hozta létre az N&n galéria a Petri György-díjat, amelyet évente a költő születésnapján adnak át. A díjra olyan - elsősorban fiatal - költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága.
A kuratóriumnak minden évben tagja az előző évi díjazott is. A Petri György-díj kuratóriumának tagjai 2019-ben: Forgách András, Harag Anita, Kornis Mihály, Márton László, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs. Kéttagú jelölőbizottság is segítette a kuratórium munkáját, tagjai: Áfra János és Pályi Márk.
Az esemény részletes programja a http://fuga.org.hu/fevent/petri-gyorgy-dij-2019/ weboldalon érhető el.

(A kép forrása: www.fuga.org.hu)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról
irodalom

Vaktérkép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés