bezár
 

színház

2020. 01. 27.
Szabó Magda drámája Székesfehérváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Magda drámája Székesfehérváron Szabó Magda Az a szép fényes nap című, Szent István megkeresztelésének előestéjét feldolgozó művét mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

"Az államalapításról, illetve a kereszténység felvételéről szóló történelmi játék annak a bizonyos napnak az előestéjét idézi meg, amikor Vajkból István lett. A darabban eszmék és gondolatok, érvek és ellenérvek csapnak össze" - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A szombaton bemutatatott produkcióról Bagó Bertalan rendező elmondta: a premieren nagy sikere volt az előadásnak.

A darab történelmi sorsfordulót mutat be: 994 őszén Géza fejedelem összehívja Európa keresztény királyságainak követeit, hogy legyenek tanúi, amint fia felhagy ősei vallásával, és új hitre tér. A jövő terhétől súlyos döntések éjszakájának története ez.

Mint a rendező elmondta: Szabó Magda ürügyként használta a történet arra, hogy saját koráról beszéljen. A mű a mai napig aktuális, a szöveg olyan, mintha kortárs darab lenne. A művet szarkasztikus, kegyetlen humor jellemzi, amitől a néző az egyik pillanatban nevet a történeten, a másikban pedig mélyen elgondolkodik, talán meg is hatódik - tette hozzá.

Az előadásban Géza fejedelem szerepében Gáspár Sándor látható, Vajk, a fia Kovács Tamás. Gyula, a fejedelem apósa Kuna Károly, Bönge, Gyula barátja Derzsi János.

Bagó Bertalan elmondta: fontos, hogy a darabban felvetett kérdésekről beszéljünk, szembe kell néznünk azzal a történelmi kérdéssel, hogy "kompország" vagyunk: a nyugat védőbástyája, vagy a kelet előretolt helyőrsége. Az előadás nem ad választ ezekre a kérdésekre, hanem elgondolkodtat - jegyezte meg.

A főszereplők mellett a darabban Lábodi Ádám, Kozáry Ferenc, Kelemen István, Egyed Attila, Imre Krisztián, Pálya Pompónia és Rovó Tamás is szerepel. A produkció jelmez- és díszlettervezője Vereckei Rita, zeneszerzője Kricsár Kamill, koreográfusa Rovó Tamás.

 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés