bezár
 

színház

2020. 06. 03.
Június 12-én kezdődik a Szarvasi Vízi Színház nyári évada
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 12-én kezdődik a Szarvasi Vízi Színház nyári évada Június 12. és augusztus 22. között - a járványügyi szabályok betartásával - idén is megrendezik a Szarvasi Vízi Színház jubileumi, tizedik évadát - tájékoztatta a szakmai felügyeletet ellátó Békéscsabai Jókai Színház az MTI-t hétfőn közleményben.

Mint írják, a tervek szerint a nyitógála után egy hónapon keresztül minden este ingyenes előadások várják a publikumot a legkülönbözőbb műfajokban, majd a szarvasi Cervinus Teátrum fesztiválja következik.

Július végétől többek között a Győri Balett, a Békéscsabai Jókai Színház, a Turay Ida Színház produkcióját láthatja, Edvin Marton hegedűművész és Rákász Gergely orgonaművész koncertjét hallhatja a közönség.

A vízi színház honlapján - ahol a szervezők ígérete szerint hamarosan elérhető lesz a teljes programkínálat - olvasható, hogy a Turay Ida Színház a Salsa, Szivar, Szerelem; a Zentai Magyar Kamaraszínház és a soproni Petőfi Színház a Zenta 1697 című darabbal; a József Attila Színház A magas (szőke) barna férfi felemás. című előadással; a Békéscsabai Jókai Színház az Egri csillagok, a Tanulmány a nőkről és a My Fair Lady darabokkal; a Pannon Várszínház A Pál utcai fiúkkal lép fel.

A hagyományoknak megfelelően az idei nyár sem múlhat el a Monte Cristo grófja című musical nélkül. Mint minden évben, az idén is a szerda este a gyerekeké lesz, ők a Gárdonyi Géza Színháztól biztosan láthatják a Süsü, a sárkány című darabot.

A kormányrendelet értelmében a programok a szigorú higiéniai szabályok és ültetési rend betartásával, korlátozott nézőszámmal zajlanak. A belépéshez várhatóan előzetes regisztrációs jegy szükséges - írják a közleményben.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés