bezár
 

irodalom

2020. 06. 05.
A peronokon is hallhatók versek a Balatonnál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A peronokon is hallhatók versek a Balatonnál Idén nyáron a partok mellett a peronokon is hallhatók versek a Balatonnál, a Vers a peronon címmel már 13 Balaton-parti vasútállomáson hallhatók magyar költők versei - közölte a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) szerdán az MTI-vel.

A MÁV szervezésében a tavalyi Vers a parton után idén elindul a Vers a peronon irodalmi akció is. A tavaly nyáron Balatonalmádiban, az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett, nagy sikerű Vers a parton irodalmi eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott. Vers a peronon címmel bővül a program csütörtöktől szombatig - olvasható a közleményben.

Mint írják, ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján indul a verselés a békediktátum 100. évfordulója alkalmából Juhász Gyula Trianon című versével. A 95 nyári napon összesen 38 verset hallgathatnak meg az érdeklődők a balatonalmádi, a balatonfűzfői és az alsóörsi strandokon, valamint 13 vasútállomáson, többek között Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Révfülöpön, Siófokon és Zamárdiban.

A kommüniké emlékeztet arra, hogy Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók többek között Petőfi Sándor, Ady Endre, Radnóti Miklós, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei. A fiatalabb színészgeneráció képviseletében például Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, és Nagy Péter színművészek tűnnek fel. Varró Dani, Kemény István, Szabó T. Anna, Géczi János és Szálinger Balázs saját műveiket adják elő; egy korábbi felvételnek köszönhetően pedig a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz; de a Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés