bezár
 

art&design

2020. 06. 09.
Már láthatók a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már láthatók a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai A biennale.reok.hu oldalon már láthatóak a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai, a virtuális tárlat 12 termében kortárs magyar művészek 109 festményével ismerkedhet meg a közönség.  

Herczeg Tamás, a Reök-palotát is működtető Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a kiállítás hétfői online megnyitóján azt mondta, nem volt még példa arra, hogy egy tárlat anyagát ne a szecessziós épület falai között mutassák be a közönségnek. Ez a lehetőség talán a járvány elmúltával is megmaradhat, úgy tervezik, hogy a Reök-palota tárlatait a jövőben a virtuális térben is megmutatják - tette hozzá.

Nátyi Róbert, az intézmény vezető kurátora kiemelte, a kiállításon a közönség nem az eredeti műveket és nem az eredeti helyszínen láthatja. A helyzet azonban nem új keletű, Walter Benjamin német filozófus már a 20. század első felében írt arról A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában című tanulmányában, hogy miként alakítja át a művészetet és annak befogadását a technika fejlődése. A Táblaképfestészeti Biennálé mindig is a kortárs művészet ünnepe volt. A tárlat stilárisan és gondolatilag is sokszínű anyagában magyar alkotók az elmúlt két évben készült festményei szerepelnek - közölte a szakember.

A kiállítás bizonyítja, hogy a táblaképfestészet meg tud újulni. Az pedig egy érdekes kísérlet, hogy a művek milyen hatást váltanak ki, ha a nézők nem a vászonnal, a deszkával, farostlemezzel vagy papírral találkoznak, hanem a festmények internetes ábrázolásával - mondta a művészettörténész.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés