bezár
 

színház

2020. 07. 25.
Kihirdették az idei Vidor Fesztivál színházi versenyprogramját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kihirdették az idei Vidor Fesztivál színházi versenyprogramját Vígjátékok, előadóest és koncert is  szerepel az augusztus 21. és 29. között megrendezendő Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában.

A tizennyolc előadást a Móricz Zsigmond Színházban, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, valamint a színház Krúdy Kamarájában tartják meg - közölte a teátrum az MTI-vel.

Szkéné színház

Az első produkciót augusztus 21-én este láthatja a közönség: a Miskolci Nemzeti Színház társulata a Betörő az albérlőm című komédiával indítja el a rendezvényt, majd másnap a Veres 1 Színház Tóték és a Csiky Gergely Színház Buborékok című darabjai következnek a programban.

A Nézőművészeti Kft. az Eleven éjszaka, az Orlai Produkciós Iroda a Kaktuszvirág, a Vörösmarty Színház Játék a kastélyban, a Játékszín pedig a Legénybúcsú című darabjaival jön Nyíregyházára; utóbbit nagyszínpadi és szabadtéri előadásban is megtekintheti a nagyérdemű.

Látható lesz az Ügyes kis hazugságok című vígjáték a Madách Színház, a Büszkeség és balítélet című komédia a Centrál Színház társulatainak tolmácsolásában. Legyen úgy! címmel Dés László ad koncertet Tóth Vera és Básti Juli közreműködésével.

A kamaraelődások sorában a Pinceszínház a Gézagyerek, az Orlai Produkciós Iroda a Megyek utánad, a Hevesi Sándor Színház a Sóska, sültkrumpli, a TÁP Színház társulata a Rendezői változat című darabokat állítják színpadra. Az Aranytíz Kultúrház az Egyfelvonásos komédiákkal, a Neptun Brigád pedig a Benn vagy című darabokkal indulnak a versenyprogram díjaiért. A kamarai programrészt Bárány Bence és Mészáros Péter Félkövérdőlt című előadói estje zárja.
 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Shakespeare királyai képernyőn és filmvásznon
színház

Gondoljuk újra: minden jó, ha Shakespeare jó? Gondoljuk újra: minden jó, ha Shakespeare jó?
Shakespeare/37 a Webszínházban, 1. rész
színház

Vers – színház – film 3.: Finálé, ahogy kell Vers – színház – film 3.: Finálé, ahogy kell
A Szavalóverseny 3. része a Katona K:ortárs-sorozatában
színház

Vers – színház – film 2.: Lassulóban Vers – színház – film 2.: Lassulóban
A Szavalóverseny 2. része a Katona K:ortárs-sorozatában

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judittal és a két kis dínóval kampányol az UNICEF Magyarország Berg Judittal és a két kis dínóval kampányol az UNICEF Magyarország
Névre szóló levelet kaphatnak a mesehősöktől a 4-10 éves gyerekek
irodalom

Így történhetett Így történhetett
A Prae folyóirat Ragály-számából
irodalom

Amikor az igazságnak több arca van Amikor az igazságnak több arca van
Szvjatlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban, Helikon, 2020.
A teremtés koronája – Karanténantológia. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Darida Benedek. Helikon kiadó, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés