bezár
 

film

2020. 07. 25.
Jön a HAB
Szeptember 10-től játsszák a mozik a Kerekes Vica főszereplésével készült romantikus vígjátékot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jön a HAB Egy különleges látványvilágú és játékos hangulatú romantikus vígjáték, a HAB édesítheti meg az őszt. A könnyed stílusú, de a szerelem mellett komoly, mindenkit érintő témákat is boncolgató film főszerepeit Kerekes Vica és Mátray László alakítják, a rendezői székben pedig az elsőfilmes Lakos Nóra foglalt helyet.

Kerekes Vica egy szenvedélyes, és elszánt cukrászlány karakterét kelti életre a filmben, aki mindenre hajlandó, hogy megmentse vállalkozását és visszaszerezze élete szerelmét. A különleges szépségű és kiemelkedően tehetséges színésznőt – nemzetközi szerepei mellett – már a Szuperbojz, az Egynyári kaland és az Apró mesék főszereplőjeként is ismerheti a hazai közönség. Filmbéli partnerét, a megrögzött nőcsábász, és alkalmi vőlegénypótlékot játszó fogorvost a Jászai Mari- és Kaszás Attila-díjas Mátray László játssza, akit többek között a Kojot és a Seveled című mozifilmekben is láthattunk.

A HAB rendezői székében első nagyjátékfilmjével mutatkozik be Lakos Nóra, akinek rövid- és dokumentumfilmjei már számos nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek és nyertek díjakat, de nevéhez több sikeres reklám és tévésorozat, például a Tóth János is köthető.

A film mellékszereplői között olyan népszerű színészekkel lesznek láthatók, mint Kovács Lehel, Elek Ferenc, Szikszai Rémusz, Láng Annamária és Pálfi Kata, továbbá olyan fiatal tehetségek is, mint Gyarmati Erik, Zsigmond Emőke vagy Bányai Miklós.

A HAB szeptember 10-től lesz látható, az InterCom forgalmazásában.

A sztori

Van egy teszt, ami állítólag 99%-os pontossággal megmutatja, hogy az ember valóban a nagy Ő-vel él-e. De Dórán (Kerekes Vica) valahogy ez sem segített: 99%-os szerelme éppen valaki mást készül feleségül venni. Az élet persze még így is lehet édes: Dóra ugyanis cukrász, aki mindent imád, ami a foglalkozásával kapcsolatos, tészták, habok, cukrozott cseresznyék között tölti a napjait – és mindezt egy cuki kis boltocskában kínálja az édesszájú világnak.

A sütimennyország azonban keserű jövő elé néz – ha tulajdonosa nem szerez hirtelen nagyon sok pénzt, lehúzhatja a rolót. Az ilyen helyzetekre a legjobb szakácskönyvek sem kínálnak megoldást, úgyhogy Dóra kikever egy ravasz tervet: benevez egy családi cégeknek hirdetett versenybe, és szerződtet hozzá egy vállalkozó kedvű agglegényt (Mátray László), aki a hiányzó millióért folytatott hadjárat során a vőlegényének hazudja magát.

Csakhogy a pasas megrögzött csajozógép. És az már csak a hab a tortán, hogy nagyon jóképű is…

Forrás: HAB produkció / InterCom

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Maria Sødahl: Remény
Kettős interjú a Békeidő rendezőjével, Hajdu Szabolccsal és a film egyik meghatározó szereplőjével, Wrochna Fannival
Hajdu Szabolcs: Békeidő
Beszámoló a 10. Frankofón Filmnapok és Fesztivál programjáról

Más művészeti ágakról

színház

Érinthetetlenek Érinthetetlenek
Opera a karanténból: Stanisław Moniuszko Paria című műve a poznani Teatr Wielki előadásában
Interjú Hudi Lászlóval a Mozgó Ház Társulásról, munkamódszerekről, külföldi lehetőségekről
színház

Színház a koronav végén (3) Színház a koronav végén (3)
Artus, Kovalik Balázs Társulata, Mozgó Ház*
irodalom

Agyadra megy az irodalom Agyadra megy az irodalom
Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Cser Kiadó, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés