bezár
 

film

2020. 09. 13.
Két díjat nyert Mundruczó Kornél filmje Velencében
Vanessa Kirby főszereplő a versenyzsűri legjobb színésznőnek járó díját hozta el
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombat este adták át a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyének díjait. A hét tagú nemzetközi zsűri, melyben a filmszakma olyan nagy nevei vettek részt mint Cate Blanchett zsűrielnök vagy Matt Dillon, a Legjobb Színésznőnek járó Coppa Volpi díjat Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró Pieces of a Woman című filmjének főszerepét alakító Vanessa Kirby-nek ítélte oda. A hír azután érkezett, miután egy nappal korábban a film megkapta a 30 fiatal diákból álló zsűri Legjobb Filmnek járó, Arca CinemaGiovani díját is. Az idén 19. alkalommal átadott diákzsűri díj is a versenyfilmeket jutalmazza, és a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál egyik legnépszerűbb hivatalosan elismert párhuzamos díja – értesítette a produkció a prae.hu művészeti portált.

A film producerei a hírek kapcsán azt is megerősítették, hogy jelentős a nagy nemzetközi forgalmazók részéről az érdeklődés.

A fesztivál versenyprogramjában idén különösen nagy presztízs volt részt venni, mert a járvány hatására a legtöbb A-kategóriás filmfesztivál elmaradt, vagy online formára váltott. Velence ezzel szemben úgy döntött, hogy idén is megtartja az eseményt, így különösen erős szerzői filmes mezőnyből válogathatott. Végül 18 film versenyezhetett az Európa legrégebbi filmfesztiváljának hivatalos versenyprogramjában, ebbe válogatták be a Pieces of a Woman című alkotást is.

A világpremiert a Variety (“Érett, mesterien eljátszott emberi dráma”), The Guardian (“A színészi mesterkurzusnak is tekinthető film a maga módján okoz sérülést és nyűgöz le”), The Wrap (“Nemcsak új nyelvezetre való áttérés, de a forma jelentős visszatérése”), és számos más rangos filmkritikus értékelése követte, melynek következményeként pontszáma, a legismertebb nemzetközi filmkritikákat összesítő oldalon, a Rotten Tomatón jelenleg 89%-on áll, amely kimagaslónak számít. A pozitív hangvételű kritikákat a nemzetközi filmforgalmazás nagy neveinek megkeresése kísérte. A Pieces of a Woman legközelebb az amerikai kontinensen, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be, ahol épp a velencei díjátadóval egyidőben tartották első gálavetítését.

A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél hetedik nagyjátékfilmjének történetében Martha (Vanessa Kirby) és Sean Carson (Shia LaBeouf) szülői örömök elé néző bostoni pár, akiknek az élete visszafordíthatatlanul megváltozik egy tragikus otthonszülés hatására. A transzcendens történetben a fiatal édesanya gyásza az egész családját megrázza. A nő saját utat választ, amely során megtanul együtt élni hatalmas veszteségével, és képessé is válik a továbblépésre. 

A film forgatókönyvét Wéber Kata saját, többszörösen díjazott színdarabja alapján írta, és alkotótársával, Mundruczó Kornéllal ez az eddigi legszemélyesebb filmjük.

Mundruczó Kornél első angol nyelvű külföldi gyártású filmjének executive producere Martin Scorsese. A produkció főbb szerepeiben Vanessa Kirby és a világhírű Shia LaBeouf játszanak, míg a további szerepekben többek között az Oscar-díjas Ellen Burstyn, Molly Parker, Iliza Shlesinger, Benny Safdie, Jimmy Fails és Sarah Snook is láthatóak lesznek. A Pieces of Woman az amerikai-kanadai BRON Studios és a Little Lamb gyártásában, a Creative Wealth Media és a hazai Proton Cinema közreműködésével készült. A film Executive Producere Petrányi Viktória (Proton Cinema), aki Mundruczó Kornéllal együtt alapította meg produkciós vállalatukat, a Proton Cinemát, és az egyetemi évektől kezdődően minden filmjükön együtt dolgoznak. A vágást Jancsó Dávid jegyzi.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Prikler Mátyás: Hatalom
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés