bezár
 

film

2020. 09. 14.
Megkezdődik a tanév az SZFE-n
A tanévnyitón Novák Eszter beszédet mondott
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődik a tanév az SZFE-n Sajtótájékoztatót tartott hétfő délelőtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, illetve az intézmény vezetősége a Vas utcában. 

Upor László, az egyetem lemondott rektorhelyettese beszédében úgy fogalmazott, kísérleti tanköztársaságot építenek, amelynek tevékenységébe egyaránt beleférnek a hagyományosnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok, valamint a társadalom jelenére és az egyetem aktuális helyzetére reflektáló akciók. 

"Nyitott, szabad, folyton változó egyetem vagyunk, és az is akarunk maradni" - emelte ki Upor. 

Ezután Novák Eszter, az egyetem tanára szólalt fel, aki elmondta, egy olyan tanévet nyitnak meg, amelyet egy világjárvány és egy erőszakosan, erőltetett menetben végrehajt(at)ott modellváltás kísérlete fémjelez. Meglátása szerint az utóbbi folyamatból három dolog biztosan hiányzott: a szakértelem, a tisztesség és az emberség. 

Miután sem a kormány, sem az Innovációs és Technológiai Minisztérium, sem az újonnan kinevezett kuratórium részéről nem érkezett érdemi reakció az egyetem követeléseire, így arra kérik Orbán Viktort, hogy pörgesse vissza az időt, és hallja meg az egyetem vezetőinek, tanárainak és hallgatóinak hangját. Hallja meg az autonómia védelmében lemondott szenátus üzenetét. Szólítsa fel a törvényalkotókat, hogy teremtsék meg az autonómia garanciáit a felsőoktatási törvényben. Vegye észre az egyetem autonómiája mellett kiállók szolidaritását. Továbbá függessze fel az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát, és kezdjék el elölről az egyeztetést. 

Végezetül a hallgatói önkormányzat képviselője olvasta fel a diákok közleményét, amit a továbbiakban szó szerint közlünk. 

"Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói tanulni akarunk. Eddig is ezt tettük és ezután is ezt fogjuk. Az átalakítással megfosztottak minket alapvető jogainktól, semmi sem biztosítja többé az egyetemi közösség számára az önrendelkezést – rajtunk kívül. Mi vagyunk az autonómia garanciája.

Mi a hallgatók, és a sztrájkbizottság továbbra is tartjuk magunkat a követeléseinkhez: sem a ránkerőltetett új vezetőket, sem a fejünk felett meghozott döntéseket nem fogadjuk el; a blokádot fenn tartjuk.

A mai napon az elfoglalt egyetemen, tanárainkkal egyetértésben, az oktatás hagyományos keretrendszeréből kilépve köztársaságot alapítunk.

A köztársaság valutája az „elfoglaltság” lesz, amiről mindenki önmaga dönthet, hogyan használja fel. Klasszikusnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok, kreatív és a társadalmi helyzetre reflektáló akciók, vagy a közösség szervezésében és a blokád fenntartásában végzett munka ugyanolyan értékes tevékenységeknek számítanak majd.

A feladatunk megragadni a rendelkezésünkre álló eszközöket, és újraértelmezni, hogy mire való a színpad, a kamera, a fény, a függöny, a díszlet, a jelmez, a báb, a nézőtéren a taps, és a saját hangunk. Hiszen a művészet természeténél fogva tükröt tart a mindenkori fennálló rendszernek – mindenképpen aktuális.

A köztársaságunk egy kísérlet arra, hogy a tanszabadság jegyében, intézetek, szakok és órák kötelékei nélkül alkothassunk együtt.

Önkifejezést tanulunk 155 éve: a választott hivatásainkon keresztül árnyaltan és őszintén beszélni arról, ami körülöttünk és velünk történik. Most ez történik velünk és körülöttünk, így erről tudunk és erről akarunk beszélni.

Köszönjük az összes szellemi és anyagi támogatást, inspiráló és nélkülözhetetlen erőt biztosítotok nekünk ezzel. Igyekszünk annyit adni mi is, amennyit csak tudunk, a demokrácia és az alkotás jegyében, a demokrácia és az alkotás eszközeivel.

Alkotóközösség vagyunk, így nincs szükségünk órarendre.

Jelen vagyunk, így jelenléti ívekre sincs szükségünk.”

 

NOVÁK ESZTER ÉVNYITÓ BESZÉDE

"Tanévnyitóra

A Színház és Filmművészeti Egyetem megnyit egy olyan tanévet, amelyet egy világjárvány és egy erőszakosan, erőltetett menetben végrehajtott és végrehajtatott modellváltás fémjelez.

A folyamatból három dolog biztosan hiányzott: szakértelem, tisztesség és emberség.

Az oktatók és hallgatók, akiknek az egyetlen dolguk az volna, hogy ma jókedvűen, kipihenten belevessék magukat a munkába, kialvatlanok, elkeseredettek, dühösek, mert át vannak verve és nem akarják befogni a szájukat. Ki-ki a maga módján küzdeni akar, szíve mélyén pedig csak egyszerűen dolgozni.

De ebben az intézményben a művészettel foglalkozunk, a művészetnek pedig az a dolga, hogy beszéljen. Az a felelőssége, hogy ne hallgasson.

Az egyetem száz sebből vérzik: jól finanszírozott hazugság-gyár próbálja hónapok óta hitelteleníteni, értékeit alapjaiban kérdőjelezik meg, a korábban garantált autonómiáját teljesen elvesztette, a szenátus és a vezetőség lemondott, nagy mesterek, oktatók hagyták itt az elfogadhatatlan helyzetet, az itt maradtak, a megalázottak szívében harag van. A harag termékeny energiája.

A kormány, akinek a szándékait végrehajtották, a miniszterelnökséget vezető miniszter által azt üzente, hogy ez már nem az ő dolguk, nem a kormány felelőssége. A végrehajtó miniszter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője, azt üzente, hogy ez már nem az ő felelőssége. Az egyre meredekebb hazugságokat és téveszméket terjesztő kuratóriumi elnök is azt üzeni, hogy ez nem az ő felelőssége. Mi kinek üzenjünk?

Arra kérjük Magyarország miniszterelnökét, hogy pörgesse vissza az időt: hallgassa meg az egyetem képviselőit.

Hallja meg annak a négyszáz művésznek a hangját, aki még a törvény megszavazása előtt tisztességes tárgyalást kért az egyetem számára.

Hallja meg az egyetemi autonómia védelmében lemondott szenátus üzenetét, szólítsa fel a törvényalkotókat, hogy teremtsék meg az autonómia garanciáit a nemzeti felsőoktatási törvény cikkelyeiben.

Vegye észre sok-sokezer magyar ember, magyar művész, tudós, tanár, egyetemi tanár, tanszékek, magyar és külföldi színházak, színházi és filmes szakmai szervezetek, határon túli magyar egyetemek, szakszervezetek, egyetemi hallgatók, hallgatói önkormányzatok szolidaritását. Hallgassa meg véleményüket!

Függessze fel a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát, és kezdjük elölről. A lemondott szenátusi tagok, a felmentési idejüket töltő vezetők és a hallgatók fél éve készen állnak a tárgyalások megkezdésére."

Novák Eszter

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Martin Scorsese: Megfojtott virágok

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés