bezár
 

film

2020. 09. 23.
Hivatalos az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál versenyprogramja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tíz produkció került a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál nagyjátékfilmes versenyébe, melyek közül többet első alkalommal láthat a magyar a közönség október 13. és 18. között – tudatták a prae.hu portállal a fesztivál szervezői. 

Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál (ATAFF) fókuszában a látványtervezők munkássága áll, amelynek megfelelően a versenyprogramba meghívott 10 európai filmalkotás látványtervezői versenyeznek a díjért. A cannes-i FIPRESCI-díjas Kocsis Ágnes legújabb, Éden című alkotásával nyit a fesztivál, de Dombrovszky Linda Golden Globe-díjért versenybe szálló Pilátusa is műsorra kerül, valamint itt kerül Magyarországon először bemutatásra a svéd kultrendező, Roy Andersson a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Oroszlán díját elnyerő új filmje, a Történetek a végtelenségről.

prae.hu

Kocsis Ágnes Éden című filmjének stábjával október 13-án, a 18.00 órai vetítést követően találkozhat a fesztivál közönsége. A film világpremierje a rangos seregszemleként nyilvántartott Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon volt. A különös szerelmi történet főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern civilizációval jár, ezért teljes elszigeteltségben él. A humorral és iróniával finoman átszőtt Édenért a FOMO látványáért is felelős Vinnai Petra kaphat kitüntetést.

Éden

Kocsis Ágnes: Éden

Bruno Dumont kétszeres cannes-i nagydíjas francia rendező döntésével, hogy új filmjében egy tízéves színésznőt választott Jean d’Arc szerepére, újszerűen hatja át a hősnő időtlen ügyét. Választásával hangsúlyozza a korabeli tragikus női sorsokat és a hihetetlen tüzet, erőt és szabadságot, amelyet a társadalom és a férfiuralom által megbéklyózott nők mutattak Szent Johanna korában. A Jeanne című filmet október 14-én, 16.00 órakor mutatják be a fesztiválon. A látványtervező Erwan Legal.

A Nincs gonosz című német-cseh-iráni filmdráma a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol elnyerte a legjobb filmért járó Arany Medvét. Filmjében Mohammad Rasoulof iráni rendező négy történetet mesél el az iráni halálbüntetésekkel kapcsolatban. Bár a rendező korábbi hét játékfilmje komoly népszerűségnek örvend nemzetközi szinten, hazájában egyiket sem mutatták be. A film látványtervezője Saeed Asadi, akinek szocio-realista hozzáállása az egyedi filmekhez kivívta az Iráni Új Hullám filmeseinek figyelmét is. A bemutatóra október 14-én, 18.30-kor kertül sor.

The Confession című rövidfilmjével Oscar-díjra nominált észt rendező, Tanel Toom Valóság és Igazság című filmje az 1870-es évekbeli Észtországban játszódik. Főszereplője egy megalkuvást nem ismerő ember, akinek lelkét megrontják könyörtelen törekvései egy új élet és elérendő vágyai reményében. A látványtervező Jaagup Roomet, akit a Szent Antal megkísértése című film látványterveiért az Európai Filmakadémia díjára jelölték. A fesztiválon október 15-én, 15.30-tól lesz látható a film.

Miklauzic Bence legújabb filmjének főhőse egy szerethető szélhámos, akinek étkezdéje felett eljárt az idő. Az utolsó esélyt egy megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására kiírt támogatás jelenti számára. A Ninó bárkája főbb szerepeiben az Emmy-díjas Gera Marina, Cserna Antal, Znamenák István, Bartsch Kata és Baki Dániel látható, az október 16-án, 17.00 órakor kezdődő vetítés után pedig a fesztivál vendége lesz a film rendezője, Miklauzic Bence és a film látványtervezője, Klimó Péter.

Ninó bárkája

Miklauzic Bence: Ninó bárkája

Festett madár című cseh-szlovák-ukrán koprodukcióban készült II. világháborús dráma egyik oldalon a szörnyűségek és kegyetlenségek, a másik oldalon az ártatlanság és szeretet közvetlen kapcsolatát elemzi. Középpontjában egy magára maradt gyermek áll, aki kénytelen egyedül útnak indulni a vad és ellenséges világban, ahol csak a helyi szabályok, előítéletek és hiedelmek érvényesülnek, az emberi rosszindulatnak és gonoszságnak pedig láthatóan nincs határa. A Vacláv Marhoul rendezésében, Jan Vlasák Emmy-díjas (Anne Frank: The Whole Story) látványtervező közreműködésével készült filmet október 15-én, 18.00 órakor mutatják be.
 
Hangulatos és izgalmas film noirnak ígérkezik az Oscar-díjas Ida producereitől, Pawel Borowski rendezésében készült Most hazudok. A lengyel metafizikai thriller egy retro-futurisztikus világban játszódik, ahol a szereplők egy bonyolult, sötét intrikába bonyolódnak, semmi sem az, aminek látszik, a nézőt pedig egy sor drámai esemény vezeti a teljesen meglepő végkifejlethez. A filmet október 16-án, 15.00 órakor láthatja a közönség, látványtervezőként  pedig Daria Dwornik versenyzik.

Ivan Ostrochovský szlovák filmrendező legújabb és legsikeresebb munkája, a Szolgák történelmi eseményeken alapuló fikciós film.  A történet az 1980-as években játszódik, amikor a kommunista állam és a csehszlovák katolikus egyház nyugtalan és összetett viszonyába pillanthatunk be. A rezsim által támogatott papi szervezetet azért hozták létre, hogy a papokat az államideológia számára elfogadhatóvá formálják. A Szolgák világpremierje a 70. Berlinale Encounters szekciójában volt. Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon október 17-én, 15.00 órakor mutatják be.

Dombrovszky Linda Pilátus című filmje a közeljövőben a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért száll majd versenybe, korábban pedig a milánói MIFF Awards legjobb filmnek járó díját nyerte el, a legjobb rendező, a legjobb női főszereplő (Hámori Ildikó), a legjobb operatőr (Hartung Dávid) és a legjobb vágó (Mezei Áron) díjaival egyetemben. A Szabó Magda azonos című regényéből készült tévéfilm látványtervezője a korábban az Aranyéleten és a Liza, a rókatündéren is dolgozó Hujber Balázs. A filmet október 16-án, 19.00 órakor közönségtalálkozóval egybekötve mutatják be a fesztiválon.

Pilátus

Dombrovszky Linda: Pilátus

Új mozival érkezik továbbá a fesztiválra a svéd kultrendező és forgatókönyvíró, Roy Andersson. A Történetek  a végtelenségről Velencében a legjobb rendezésnek járó Ezüst Oroszlánt nyerte el. Az elismert kortárs skandináv filmrendező ezúttal is filozófiai és létkérdéseket boncolgat fekete humorba ágyazva. A film látványtervezője Nicklas Nilsson, Anders Helström valamint Frida Ekström. Andersson operatőre pedig ismét a magyar Pálos Gergely (KSMM-sorozatunkban itt beszélgettünk vele) volt, akivel az október 17-i, 16.30-kor tartott bemutatót követően beszélgethet a közönség.

A filmeket elbíráló zsűriben helyet foglal az Emmy-díjas Csupó Gábor producer és animációs szakember, akinek a nevéhez többek között a Fecsegő tipegők sorozat és a Simpson család fűződik, Kovács Claudia operatőr, aki számos neves produkcióban (Hell Boy II., Saul fia, Rossz versek) dolgozott már, valamint Szabolcs János díszlet- és látványtervező, aki az utóbbi húsz évben olyan hazai és külföldi produkciók látványtervein dolgozott, mint a Jadviga párnája, Szabadság, szerelem, Friss Levegő vagy Steven Spielberg Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt München című filmje.

Mindemellett a fesztivál szervezői idén számos szakmai programmal is készülnek. Flash konferencia a filmes látványtervezésről címmel az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a látványtervezés műhelytitkaiba a legújabb filmekhez kapcsolódó esettanulmányok segítségével. Továbbá a Junior Fórumon látványtervező szakos hallgatók  kapnak bemutatkozási lehetőséget friss alkotásaikkal. A fesztiválnak helyet adó Szolnoki TiszaPart Moziban a vetítések és a szakmai programok mellett koncertekkel, kiállításokkal is várják a látogatókat.

További információ az ATAFF honlapján található.

Képek forrása: Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál Facebook-oldala, Éden film Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Mike Cheslik: Hundreds of Beavers
Schwechtje Mihály: Sünvadászat
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig
Révész György: Éjfélkor

Más művészeti ágakról

Recenzió az elmúlt három év elsőköteteiről
Tarnóczi Jakab idei, grazi rendezéséről
gyerek

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt
Kritika Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés